Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti meg bocsájtanátok?
Sziasztok. Lehet hogy hülyeségnek hangzik,de muszáj feltennem a kérdést.
1 éve vagyok együtt a barátommal. ő már elmúlt rég 18,dolgozik,én pedig még tanulok.
májusban felmondott egy cégnél össze szerelő volt ott.
2 hónapig nem volt munkája,júliustól volt egy ott 1 hónapig volt,kirúgták. ( nevetséges indok miatt mindegy.)
most szeptembertől van újra munkája,egy gyárban. (sajnos csak ide vették fel jobb mint a semmi) én most külföldön tanulok,ő pedig Magyarországon van. Na szóval felvették ehhez a céghez,és úgy tudtam,(úgy mondta) hogy raktáros 130E forintos fizetéssel.. örültem hogy végre talpra áll,stb. éreztem hogy nem mond igazat,de bíztam benne..
kicsit köcsög voltam belátom,mert megnéztem a facebookját,és ott írta egy közös ismerősünknek (ő is ott dolgozik) hogy nem raktáros,hanem telefont tesztel,a mittudom én melyik soron.. kiakadtam. ép skypoltunk és megkérdeztem hogy,hogy hogy soron vagy? azt mondta leminősítették a sorra. mondom ne mond kérlek. és állította hogy raktárosnak vették fel,csak leminősítették.
mondtam hogy vallja be az igazat. aztán elmondta hogy nem vették fel raktárosnak,hanem a sorra,csak azért mondta hogy raktáros hogy büszke legyek rá.. nagy veszekedés volt,mondtam hogy miért ne lennék rá büszke ha van munkája? elmondhatta volna hogy szalag munkára vették fel. de ő azt akarta hogy büszke legyek rá,hogy jó munkája van és sokat keres,és nem akarta hogy azt tudjam hogy ő 80E forintért dolgozik... csalódtam benne,de kicsit meg is értem. elgondolkodtam a szakításon,de szeretem,és mindenbe igazat mondott kivéve ebben. sz*rul esett nagyon.
megbocsájtanátok neki? szeretem nagyon,csak most megrendült a bizalmam felé. miért nem azt mondta hogy sorra vették fel 80ért mint hogy azt hazudta 2 hónapon keresztül hogy 130-at kap.. azt hitte nem jövök rá:( nem tudom hogy megtudok-e bízni benne.. fizetésről nem kellene hazudnia. én mindig őszinte vagyok hozzá. meg bocsájtanátok? adnátok még 1 esélyt neki? mindent bevallott,tudom köcsög voltam hogy bele néztem az üzenetébe,de tudtam hogy van valami..
amúgy megbízható,normális,szeretetre méltó,oda adó ember.:)
Köszönöm a válaszokat.
Sziasztok,további szép napot!
itt szerintem nem csak az a gond hogy a párod nem tudott veled őszinte lenni. Azért elgondolkodtató hogy nem merte megmondani az igazat arra hivatkozva hogy félt nem leszel büszke rá.
A gond nálad is van. Te sem bízol benne, és belenézel a személyes dolgaiba. Még te sértődsz meg, holott te nagyobb hibát követtél el.
Én így ismeretlenül is simán megmondom a jövőtöket. Te idővel tanulás téren túl lépsz a párodon, ergo papíron több tudásod lesz. Neked egy idő után piszok zavaró lesz, hogy te "értelmiségi vagy" ő meg csak egyszeri gyári munkás. Ez ki fog hatni a kapcsolatotokra, és unni fogod, szakítani fogsz vele.. Talán még azt hiszed szerelmes vagy, de ez már ott van a levegőben.
Ha nem lenne igazam akkor te 100%-ban megbíznál benne, és titokban lesnéd ki a személyes dolgait, a párod sem hazudna hanem őszinte lenne hozzád..
Nyilván nem jó, hogy hazudik a munkájával és a fizetésével kapcsolatban, de emiatt biztos nem szakítanék vele.
Ha mégis szakítasz vele, akkor ez csak egy jó indok lesz neked, hogy ne kelljen bevallani az igazat.
Szerintem nincs okod rá, hogy megrendüljön a bizalom. Éppenhogy arról kellene biztosítanod, hogy Ő bízhat Benned. Hogy neked nem az számít, hogy mit csinál vagy mennyit keres.
24/N
BTW ha egyetemre mész valóban vége lesz ennek a kapcsolatban. De nem te lépsz túl rajta, hanem ő nem fogja tudni elviselni, hogy te értelmiségi vagy.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!