Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Féltékenységgel mit lehet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Féltékenységgel mit lehet kezdeni?

Figyelt kérdés

A párommal két hónapja vagyunk együtt.

Szerintem túlzásba viszi a féltékenységet.

Mindennap megkapom az arcomba, hogy én biztos megcsalom őt, meg biztos pasizok ezerrel.

Jó a elején még elpoénkodtunk rajta, de észre vettem, hogy

ő halálosan komolyan gondolja és többször is figyelmeztet,

hogy meg ne csaljam.

Amit kaptam tőle bon bon-t, arra is azt mondta, hogy ne adjak belőle a többi csávómnak! :O

Erre inkább nem mondtam semmit, csak zavar, hogy nem bízik meg bennem.

Az egyik közös ismerősünk egyik nap megdícsérte a szoknyámat, mondtam neki, hogy "köszi aranyos vagy".

Erre a párom kiakadt, hogy "miért kell ilyeneket mondani??". Ugyanez az ismerősünk mondta nekem, hogy ne aggódjak, legalább szeret, csak azért féltékeny. Ennek mondjuk örülök, de mégis egészséges ez így??

Néha úgy ki tud akasztani a féltékenységével.

Meg mikor elkezdi, hogy én még biztos az előző barátomat szeretem meg stb..


2012. nov. 11. 14:40
 1/7 anonim ***** válasza:
Exem is ilyen volt. Nem véletlenül ex...
2012. nov. 11. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Ez se lesz hosszú életű kapcsolat. Meg is mondhatod neki nyugodtan, ha nem ad elég teret neked.
2012. nov. 11. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Ezt beszeld meg vele.

En 21/f ugy kezelem, hogy mindenkinek meg adom az eselyt. Amig azt el nem jätsza bärmivel is addig 100%ig bizom benne.

Kerdezd meg a barätod miert nem bizik benned, ha meg nem jätszottad el a bizalmat. Miert itel el ha nincs rä ok ?

Ennyi...ezt meg lehet beszelni, cska akarni kell, persze kerdes a barätod mennyire erett ahhoz hogy ezt belässa

2012. nov. 11. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Már kérdeztem tőle, azt mondta azért mert az exe többször is megcsalta és átverte. Így azóta kételkedik.

Már elmagyaráztam neki, hogy én nem az exe vagyok, ne keverjen össze más lányokkal. Nem hiszem el, hogy ne legyen egy kis önuralma. Ugyanezt elmondtam neki is, de nem változik a helyzet. Én is féltékeny típus vagyok, ha már szóba kerül az exe, (aki nyomul rá még mindig) már

elkap egy ilyen féltékenységi hullám.. De soha nem zaklatom vele, nem mutatom ki neki, mert tudom hogy felesleges. Ha valaki meg akar csalni valakit úgyis meg fogja, mindenféleképpen. Ha pedig szeretünk valakit, adódhat bármi, nem lépünk félre.

2012. nov. 11. 14:59
 5/7 A kérdező kommentje:

És még azt is mondja, hogy kinézi belőlem, hogy megcsalom őt. Ezen ki is akadtam és mondtam neki, hogy akkor nem kötelező velem lenni, erre elkezdi "jólvan na csak vicceltem". Ezzel mentette a menthetőt, pedig láttam rajta, hogy komolyan gondolta.

Kínomba nem is tudtam rá mit szólni, csak "hogy ne magadból indulj ki" de ő mindig leszögezi, hogy ő nem hűtlen csak én vagyok neki. Én el is hiszem neki, mert megbízok benne, de persze ha én mondanám, tuti én lennék a hazug. :/

2012. nov. 11. 15:12
 6/7 anonim ***** válasza:
Mond meg neki hogy ha nem bizik benned, akkor te igy nem tudod szeretni, neked ez teher. Szerintem ilyeszd meg hogy akkor dobni fogod, ha erre sem veszi a lapot, hogy vältozzon, akkor sajnos halälra vagytok itelve ..sorry
2012. nov. 11. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Értem :) köszönöm :DD
2012. nov. 11. 15:55

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!