Miért csinálom ezt? Már szinte fizikailag fáj, hogy nincsen senkim.

Arra vágyom,hogy végre valaki átöleljen,hogy szeressen,hogy megcsókoljon,hogy suttogjon a fülembe.. de mindig elrontom... Először mindig csak álmodozok egy pasiról aztán mikor kicsit közelebb kerülök hozzá valamilyen oknál fogva megriadok,vagy nem tudom és le mondok róla,nem köszönök többet neki,letiltom facebookon vagy MSN-en stb... de nem tudom,hogy miért hiszen már annyira vágyom rá,hogy legyen egy normális kapcsolatom,és mikor már komolyra fordulna a szó "elmenekülök" aztán meg megint rinyálok,hogy nincsen senkim.. Nem tudom,hogy miért teszem ezt magammal... ennyire félnék a párkapcsolattól?? Még nem volt barátom,még csókolózni se csókolóztam..lehet,hogy ez a baj? Hogy félek az új dolgoktól? De hogy tudnék ezen változtatni,hogy mernék kezdeményezni,vagy hogy bírnám ki,hogy ne lépjek le?? Kérlek segítsetek mert belülről emészt ez az egész...szar alaknak tartom magam,de eddig nem igazán sikerült tennem az ellen,hogy ne hagyjam faképnél a kiszemeltem. 18/L