Ti mit gondoltok erről a helyzetről?

Adott egy párkapcsolat. Most leszünk 3 évesek, ebből első 2 év rendes, a 3. év már távkapcsolat. Az a vicc az egészben, hogy amíg normál kapcsolatban álltunk távolabb lakott tőlem, viszont a suli miatt sokat találkoztunk, de most hogy munkája van fele olyan távol lakom tőle, és kéthetente találkozunk, de volt, hogy egy hónapban csak kétszer találkoztunk, és akkor is csak 5 percekre. Én megértem, hogy a munkája miatt alig találkozunk, mert tényleg olyan a munka, viszont ez mellett telefonon sem beszélünk, csak e-mailezünk, de azt se minden nap. Így a munka mellett teljesen háttérbe vagyok szorulva, egyetlen nap szabadságot sem mert kivenni, csakhogy velem töltse, a hétvégeken néha, amikor hazaengedik 3 napra, már van, hogy a 2. napon hívják, hogy menjen be dolgozni, szóval ami együtt tölthetnénk időt, már annak is lőttek egy részének. Had ne kelljen mondanom, hogy még mennyi minden dologban nem korrekt vele ez a munkahelye, erre a főnöke előhozakodott neki azzal (amúgy ráadásul egyben a rokona is), hogy tartson bulit annak örömére, hogy ott dolgozik. Mire ő egyből már azon gondolkodik, hogy na erre is elmegy neki a fizetése, mellesleg 2 havi feltöltéssel is tartoznak neki, semmi szabadidő, de erre bezzeg jutna idő, hogy őket szórakoztassa. Mondtam neki, hogy hülye lesz nekik megtartani, nem főnöknek léptetik elő, semmi oka nincs. De igazából nem is zavarna engem, hogy megtartja-e vagy sem, ha mellette nem hanyagolna el engem. Arra nem volt képes, hogy a szülinapomat velem ünnepelje, vagy ha elhívtam vhová szórakozni nem, mindig csak munka. Ha hazaengedik, akkor meg otthon segíteni, aztán azután jövök én... Eddig szerintem nagy türelemmel voltam hozzá, de szerinte nem. Ha mondom neki, hogy jó lenne, ha többet találkoznánk, ebből mindig veszekedés lesz, azt mondja, hogy szeretne ő is találkozni, de nem tudja megoldani, nincs rá ideje, meghogy azért dolgozik, hogy egyszer egybe tudjunk költözni, csak mellette azt nem veszi észre, hogy teljesen elhanyagol. Nem beszélve arról, hogy néha voltak alkalmak, hogy találkozhattunk volna, mert nem volt dolga, de a főnökének egyszer sem említené meg, hogy eljöhet-e, csak akkor jön, ha a főnöknek eszébe jut és mondja neki. Ráadásul a rokona, és nem meri tőle megkérdezni. Látom rajta, hogy akarna jönni, csak egyszerűen nincs bátorsága intézkedni. Olyan mintha a felette álló emberek dróton rángatnák, vagy inkább ő megy a drót alá. Már hiányozna is neki, ha nem parancsolgatnának neki. Előreláthatólag kb. 10 év mire egybe tudnánk költözni, hitelt nem akar felvenni (ezt megértem), albérletbe sem akar menni, meg hozzám sem akar jönni lakni. De így ebben a helyzetben meg egyre rosszabb, egyre inkább nincs türelmem ehhez. Tudom, hogy szeret, de nm tudja megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Már lassan egy éve így van, időközben voltak kisebb nagyobb veszekedéseink, tavasszal egyszer szakított velem (mert azt hitte nem tud megfelelni nekem, de ki érti...), és akkor mégis visszajött, mert hiányoztam neki, meg én is visszafogadtam, mert hát szeretem, éa hittem abban, hogy jobb lesz. Azóta időt adtam magamban a kapcsolatnak, hónapokon keresztül, és néha jól elvagyunk néha veszekedések vannak. A legutóbbi veszekedésnél mondtam neki, hogy kössünk vmiyen kompromisszumot, hogy mindkettőnknek jobb legyen vmilyen szinten, de ha makacson ragaszkodik az álláspontjához, nem látom értelmét így foytatni.

22/L

Hosszúra sikeredett, de jólesett magamból kiadni ezt, és köszi, ha végigolvastátok. El vagyok keseredve, hogy ide jutottunk, távkapcsolat (helyileg nem, de találkozások gyakoriságából adódóan igen).

Előre is köszi a normális kommenteket)!