Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok a helyzetről?

Figyelt kérdés

Tehát.

Másodéves egyetemista vagyok. Gólyatáborban anno megismertem egy csajt (egy csoportban voltunk.) Nagyon szép lány, de akkor úgymond, nem keltette fel a figyelmemet(beszélgettünk egymással párszor,de semmi több.) Utána megmaradtunk a szokásos ,,Heló-hogyvagy" szinten kb. 1 évig.(kis ideig-néhány hét-haragban voltunk, letiltott,majd visszavett facebook-ra.)Nem is nagyon voltak közös témáink. Aztán -részben az én hatásomra, ezt ő mondta el- megszeretett egy sorozatot, így lett közös pont, amiről-is-egyre sűrűbben kezdtünk beszélni. És most októberben én vetettem fel-abszolút spontán-hogy valamikor ha van kedve, dumálhatnánk egyet megihatnánk valamit. Igent mondott, és állítólag a pasija is tudott a dologról. Merthogy bizony van barátja...

Nos, én az egészet csak egy haveri találkozásnak gondoltam, de ahogy az lenni szokott, jött az érzés... hogy komolyabban érdekel a csaj. (ebben nagy szerepe volt annak, hogy egyre jobban megismertem, és beláttam, hibásan gondoltam ,,felszínesnek.") Az találkozás jól sikerült, végig sokat nevettünk, jól elvoltunk :) Viszont én nem gondoltam volna, hogy ,,egyhamar" újra látjuk egymást, mivel azt mondta: ,,Majd beszélünk." Ehhez képest 1,5 nap múlva írt, és mondta, hogy mehetnénk még, mert szerinte jó volt. Azóta kétszer találkoztunk ( hetente egyszer.), és mindegyik tali jól sikerült.

Ő azt mondja, hogy jól érzi magát velem, mert ha nem így lenne, nem is találkozna velem. (ez elég nyilvánvaló.) Viszont általában én írok neki, hogy megyünk-e, igaz nem meghunyászkodó, hanem olyan stílusban, hogy én tuti megyek, ha akar,jöhet ő is... és eddig mindig azonnal igent mondott. Ugyanakkor ott van a pasija... És, hát nem tudom, van egy olyan érzésem, hogy talán nem is tud a dologról.

Mi a véleményetek,mi lehet ebből az egészből? ,,Félek" kezdek érzéseket táplálni felé, de mégiscsak van barátja... szerintetek csak haverságból lóg velem? És a másik: kicsit ,,szarul" érzem magam, hogyha rányomulnék komolyabban egy ,,foglalt" csajra?

Vélemények, ötletek? Minden véleményre kíváncsi vagyok, a negatívra is, de kulturált formában!

(És bocs, ha bőlére sikeredett, de csak részletes kérdésre lehet részletes választ kapni :)) Előre is köszi!


2011. dec. 8. 00:45
 1/5 anonim ***** válasza:

Nyugaton a helyzet változatlan.


Kérdezd meg finoman a csajtól, hogy csak haverkodni akar-e.

2011. dec. 8. 00:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 Shai-Hulud ***** válasza:
Sőt, finoman azt is megtudakolhatod, hogy tényleg van-e pasija. Mert azért ezt a csajok olykor bedobják csak úgy, védekezésként...
2011. dec. 8. 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Második: tuti hogy van. Elég hosszú ideje (évek) igaz, elmondta, hogy pár hónappal ezelőtt már szakítottak egyszer (és azt is, hogy ezt soha nem tudja majd elfelejteni.)
2011. dec. 8. 01:21
 4/5 anonim ***** válasza:

Én ilyet akkor csináltam, amikor ki akartam szállni egy rossz kapcsolatból. De ez senkinek nem jó. Se a lánynak, mert nem maga miatt szakít és csak áltatja magát. Se a 3.nak (jelen esetben neked) mert téged kihasznál, se a barátjának, mert őt megcsalja (érzelmileg)

Én nem kezdenék vele, csak akkor ha már nincs képben fickója és azt lezárta.

28/n

2011. dec. 8. 02:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Ha most hirtelen leállsz, mert pasija van, akkor kihűl a kapcsolatotok, és amikor a pasiját dobja, te már a fasorban se leszel.

Lényeg, hogy ne rohand le, az lenne a legjobb, ha magától jönne rá, hogy mit érzel iránta. Kedveskedj neki apróságokkal, mutasd ki a figyelmedet, ragaszkodásodat iránta, épp csak egy kicsivel többet, mint egy barátnál szokás. Ha rákérdez, bevallod, és elmondod a dilemmáidat. Szerintem díjazni fogja. Sok szerencsét!

2011. dec. 8. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!