Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire befolyásolt a döntésben párod múltja? pl:ha előtted volt valamilyen alklalmi kapcsolata, de már hűséges
ami volt az már a múlt
nem foglalkozom vele ahogy a páromnak sem engedem h ez befolyásolja
Vannak dolgok, amik zavarnának a párom múltjával kapcsolatban, és vannak, amik nem.
Zavaróak:
- ha megcsalt valakit,
- ha szerető volt (úgy, hogy a másiknak házastársa volt)
- ha csak kihasználta a lányokat
- ha a koránál jóval fiatalabbal kezdett.
Ilyen esetekben nem tudnám elhinni, hogy megváltozott.
Nem zavaró számomra, ha előttem több tartós kapcsolata volt, ha voltak egyéjszakásai valamint a szexkapcsolat sem érdekel - amíg az utóbbi kettő kölcsönös beleegyezésen alapul és nem a másik kihasználásán (értsd: nem arról szól, hogy az egyik odavan/szerelmes, a másik meg csak használja).
A páromnak előttem elég sok tapasztalata volt ilyen téren, bár nekem sem olyan kevés - nem érdekelt, mert tudtam róla, hogy őszinte ember, sőt, ő az, akit többször is megcsaltak, és mélyen elítéli a fent említett viselkedést, így egy pillanatra sem kételkedtem abban, hogy megbízok-e benne. Az alkalmi kapcsolat számomra nem jelent hűtlenséget, ha nincs senkije az embernek, akár férfi, akár nő, azt csinál a saját kedvtelésére, amit akar. Nem ettől lesz hűséges vagy hűtlen valaki.
Legfeljebb az zavarna, ha folyamatosan hülyének nézte volna a partnereit vagy mindig hűtlen lett volna a korábbi kapcsolataiban, és a mai napig kivehetőek lennének az elszólásaiból, hogy egy cseppet sem változott.
Hiszem, hogy az emberek képesek változni és nem a kamasz- és az ifjúkori énjükből kell merev konklúziókat levonni.
Talán azért van ez így, mert mindenki magából indul ki.
Magam is csináltam egy-két hülyeséget, hoztam rossz döntéseket, olyanokat, amelyeket soha a büdös életben többször nem tennék meg.
Ha az ember megadja magának a lehetőséget a lelki fejlődésre, akkor megérdemli, hogy megkapja a lehetőséget mások bizalmára.
So-so, igazából nem az zavar, hogy volt x nője, és azokkal egyéjszakázott (sajnos volt egy pár ilyen) az jobban zavar, hogy ezek néha írogattak neki mikor már jártunk. Hiába nem válaszolt, vagy lerázta őket, ezek tapadtak.
Ami zavart, hogy egy 15 éves kiélt (de oltári dögös) leányzóval veszítette el 17 évesen, és hogy az a csaj tényleg egy olyan repedtsarkú volt már ennyi idősen, hogy csak néztem. (pl. kiírta egy közösségi oldalra, hogy nincs-e kedve valakinek, mert neki hiánya van)
Ez zavar és húzom a szám, mivel nekem kicsit más ilyen szempontból az értékrendem, lévén én 16 évesen veszítettem el, de én 4 évig jártam a sráccal, ő meg elsőre szerelmes se volt... kicsit zavar :) persze ezt betudom annak, hogy egy hormonoktól túlfűtött kamasz volt, aki kapva kapott az alkalmon.
DE a döntéseimben egyáltalán nem befolyásol! Megváltozott, és bárki elhiheti, hogy hűséges :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!