Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Megbocsássak, vagy ne? Mindket...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megbocsássak, vagy ne? Mindkettő lehetőség fájna, az a helyzet.

Figyelt kérdés

A barátom szeretést meg egyebeket hazudott, közben meg egy "havernőjének" egy másik nőről epekedett, hogy ő kell neki, nem fogja feladni (a nőnek nem kellett ő), meg hasonlók. Ez kiderült. Én persze egyből szakításra gondoltam, mert belőlem ne csináljanak hülyét... Azonban látszik rajta, hogy bánja, és azt mondja, csak engem szeret, azt a nőt már elfelejtette (azt mondta, hogy eleve engem választott, mert az elején azon gondolkodott, hogy én, a "biztos", vagy a mások nő, aki nem biztos, hanem csak, hogy hajt rá stb). Bár azt is visszahallottam, hogy az elején (kb egy éve) még azt mondta, hogyha az a nő mégis úgy döntene, hogy kell neki a "párom", akkor ő azonnal elhagyna érte, és "vissza sem nézne".


Na, és mióta kiderült, nagyon kedves velem, ajándékokat, süteményt, meg mindent vesz, meg figyelmes stb.

Sőt, fb-ről meg a telefonjából, meg a névjegy albumából törölt minden női ismerőst (én nem kértem!), és csak fiú haverjaival áll szóba fb-n is, ráadásul a jelszavát is megadta... (ezt se kértem!)

Ígér fűt-fát. De nem tudom, higgyek-e neki.


Én úgy érzem, átvertek, és már semmi nem lesz olyan, mint régen.

De szakítani sincs erőm, mert szeretem... :(


Nem tudom, mi fájna jobban... Azt sem tudom, el tudnám-e ezt a dolgot felejteni... :(


2012. szept. 18. 17:22
1 2 3
 11/25 Hanariko ***** válasza:
70%

"visszahallottam, hogy az elején (kb egy éve) még azt mondta, hogyha az a nő mégis úgy döntene, hogy kell neki a "párom", akkor ő azonnal elhagyna érte, és "vissza sem nézne"."


Na pont erről beszéltem. Én úgy elküldtem volna a jó büdös k*rva anyjába, hogy nem is tudott volna visszanézni.

De ha már bizonytalan vagy, akkor úgyis vissza fogja magát könyörögni.. ennyi.

2012. szept. 18. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 A kérdező kommentje:

Először is köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat!


Valaki kérdezte, mikor voltak ezek.

Az, hogy bizonytalan volt, és választás előtt volt, az a kapcsolatunk elején volt. Viszont amikor olyanokat mondott, hogy "imádja" a nőt, meg hogy ő "szerelme" és az "ideálja", az már kb a kapcsolat felénél volt, még idén...


Jó, hogy írtatok érveket, hogy ti mi alapján döntenétek, mit mérlegelnétek... Érdemes rajta elgondolkodnom. Mert abszolút tanácstalan vagyok.

A szívemre nem tudok hallgatni, mert az mindkettőt "mondja". Ha arra gondolok, hogy szakítunk, baromira összeszorul a szívem, viszont ha a hallottakra gondolok, akkor is, csak máshogy...

Az agyam meg egyértelműen a szakítás mellett voksol. Így tkp 2-1...

2012. szept. 18. 20:06
 13/25 anonim ***** válasza:
100%

Én írtam, hogy hasonló volt nálunk is, csak "nyílt lapokkal". Mint említettem nálunk sem volt könnyű a helyzet, legalábbis számomra nem és a mai napig ölni tudnék, ha meglátom annak a nőnek a környékén a páromat, mégha tudom is, hogy már sosem cserélne le rá. Egyszerűen nyomot hagyott bennem.

A szív azt mondja, hogy tarts ki, minden jobb lesz, megváltozott blabla, az ész meg azt, hogy azonnal lépj le, ennél jobbat érdemelsz. Egyik sem könnyű az biztos. Ha mellette maradsz, akkor ezt valahogy le kell nyelned, ha nem, akkor túl kell tenned magad az egész kapcsolaton. Nincs jó és könnyű megoldás ez tény. A kérdés az, hogy ebben a helyzetben neked mi lenne a jobb. Talán szánj egy pár napot csak magadra, amikor nem beszéltek, nem keresitek egymást. Törődj magaddal! Menj el kozmetikushoz, fodrászhoz, vagy vásárolni... kapcsolódj ki sportolással, vagy kirándulással. Bármi, a lényeg, hogy igyekezz rendezni a gondolataidat, hogy tisztán láss. Mondd el neki, hogy erre neked most szükséged van és ennyi.

Aztán dönts, hogy mit tegyél. Most gondolom csak zakatol minden, hogy ez vagy az, vagy mi legyen. Kell egy kis nyugi, amíg leülepedik és tisztán látsz anélkül, hogy közben tömné a fejedet.


Egy biztos... ÖRÖKRE ott fognak visszhangozni a fejedben azok a mondatok, amiket visszahallottál. Hogy bármikor elhagyna érte, ő az ideál, a nagy szerelem... Ezerszer megfogod kérdezni magadtól, hogy mi vagy te neki? Egy senki? Egy pótlék? Eszméletlenül nehéz és ha nem partner abban a párod, hogy segítsen feldolgozni neked a saját hülyeségét, akkor totálisan be fogsz golyózni és rá fogsz menni lelkileg. Ergo, csak akkor bocsáss meg és folytasd tovább, ha nem vagy fogékony a hülye gondolatokra és az önbizalom leépítő önmarcangolásra!

2012. szept. 18. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 A kérdező kommentje:

Most igazából ez van. Hazajöttem pár napra, mert együtt lakunk. Egyébként a fodrász az épp holnap fog megtörténni. :)


Tényleg nem tudom. Igazából szét tudnám tépni, de közben meg szeretem is... Bosszúra is hajlok, de közben meg szeretem is... Nem tudom. :(


Sajnos de, pont, hogy nagyon gyenge az önbizalmam, ráadásul már hagytak el más miatt, szóval ez már főleg nem hiányzott... Úgyhogy nem tudom, hogy kibírom-e ezt...

2012. szept. 18. 23:04
 15/25 anonim ***** válasza:
Az is valami, hogy te dobhatod ki őt, nem?
2012. szept. 19. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 A kérdező kommentje:
Igen, erre is gondoltam, hogy ha kidobnám a francba, tutira rossz lenne neki, és megérdemelné. Csak az a baj, hogy nekem is... Mármint, sokkal jobb lenne, ha kiábrándultam volna belőle, mert akkor élvezettel adhatnám ki az útját, és maradna egyedül, két szék közül a földre esve...
2012. szept. 19. 12:55
 17/25 anonim ***** válasza:
41%

Gratulálok. Kidobod a pasid, mert egyszer valakinek vetített és nagyot mondott a rózsaszín álmairól, amaz meg kitudja mennyire felkerekítve továbbadta, te meg bámmeg-medvekoma a fűnyírodat jelleggel képtelen vagy reálisan gondolkodni. Tényleg grat.

Amúgy persze simán lehet ettől még a pasi hülye, lehetsz nála pótszer, tartalék vagy szamár a ló helyett, de ez alapján ami itt elhangzott ezt eldönteni nagy butaság.

Gondolkozz már el pl. azon, hogy hány ember nem tudna álom férfit/nőt megnevezni akivel azonnal összeköltözne csettintésre, de ez csak álom, nem valóság. Ha vége a filmnek kikapcsoljuk a tévét és nem kidobjuk az ablakon. IMHO gondolkozzál már :)

2012. szept. 19. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:

Én úgy vettem ki a szövegből, hogy a srác végülis beismerte, hogy mondott ilyeneket, ergo nem volt kerekítve semerre, ha ő maga is azt mondja, hogy igen, volt ilyen.

Aláírom, lehet csak álmodozás volt a srác részéről, de én, szintén érzékeny nőként, mint aki már ezt egyszer megélte, tudom mennyire borzalmasan esik azt hallani, hogy nem te vagy a világ közepe a párod számára és gond nélkül bármikor eltudna másért hagyni... Abszolút megtudom érteni a kérdezőt és nem tudom hülyének nézni, mert rohadt egy helyzet ez az egész és nincs mit ezen gondolkozni, megalázó és kész.

Más lenne, ha azt mondaná, hogy Britney Spears az álomnő és fú de nem dobná ki az ágyából és más az, ha egy hús vér nőre mond ennél azért nagyobb hangvételű dolgokat, aki esetleg nap mint nap megfordul mellette és kitudja, akár még esélye is van annak, hogy legyen köztük valami.

2012. szept. 19. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 A kérdező kommentje:

17:54-es válaszoló megválaszolta helyettem is. Ugyanezt gondolom. Más egy olyan álom, ami elérhetetlen, és más egy olyan, ami ott van közel...

És a kapcsolatunk elején még írogattak egymásnak, mert a 'barátom' (?) persze nem adta fel (ahogy mondta is...), de a nőnek nem kellett, csak egy hülyeként tekintett rá, akinél be lehetett rúgni stb. Mert voltak olyanok, hogy egy éjszakát együtt töltöttek, berúgva a 'barátom' lakásán. A nőnek deklaráltan nem jön be, mint pasi, tehát részéről még a szexkapcsolat is kizárt volt, tehát tényleg csak annyira jött, hogy igyon itt meg ilyenek... Gyönyörű. Meg azt is hallottam, hogy volt, hogy a 'barátomat' hajnal 4-kor elkeltette, hogy éhes, csináljon neki reggelit, ő meg rohant... Nekem másfél év alatt ilyet nem csinált. Még az alattunk lévő boltba is alig akart lemenni, mikor kértem, hogy hozna-e ezt vagy azt.

Szóval, én inkább már hányok tőle, hogy egyre telnek-múlnak a napok...

2012. szept. 20. 00:48
 20/25 MadameViciouse ***** válasza:

Úúú ezeket hallva én kiadnám az útját,bármilyen nehéz is.

Te is megérdemled,hogy valakinek a nagy Ő légy és ne csak időtöltés.

2012. szept. 20. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!