Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek a helyemben?
Sziasztok!
Én 32 éves férfi vagyok a feleségem 37. Van egy 7 hónapos babánk és a feleségem mióta teherbe ejtettem, nem feküdt le velem, sőt semmilyen módon hozzám sem ért. A majdnem másfél év alatt egyszer sem elégített ki sem szájjal sem kézzel. Ha szóbahoztam neki a témát, leordított, hogy önző disznó vagyok, verjem ki magamnak. Persze még mielőtt valami nyomulós disznónak tartanátok, elárulom, hogy volt olyan 4 hónap, amikor megunva a sok eredménytelen próbálkozást békén hagytam, hogy hátha, ha én nem "zaklatom" , akkor majd ő megkíván. Hát persze...Mondanom sem kell, hogy egyszer sem kezdeményezett. Nem úgy, mint amikor a babával próbálkoztunk, amikor ovulált, teljesítenem kellett egy nap többször is. Ha jelzet az ovulációs teszt, már cibált is be az ágyba.
Persze lehetne mondani, hogy biztosan fáradt és kimerült a baba mellett, de ez sem teljesen igaz, mert én ötkor rohanok haza a munkából és vasalok, mosok, takarítok, mosogatok stb.. szóval elvégzem a házimunkát is.
Az utóbbi időben többször jeleztem neki, hogy nem lesz ennek jó vége és boldogtalan vagyok, amire ő közölte, hogy ő boldog velem és jól érzi magát a házasságunkban (hát persze, hol talál még egy ilyen balekot...)
Valaki volt már hasonló szituációban? Teljesen kétségbe vagyok esve...
Már eltelt pár hét Kérdező,mi a helyzet,változott valamit?
Én tuti hogy elfelejtenék házimunkát végezni a helyedben és elválnék! Ez a nő nem érdemel meg Téged! Nagyon jó dolga van- így én is fene jól érezném magam!! (Jól érzem magam így is!! félre ne érts,csak ... Na,érted!!) Az a baj,hogy így totál papucs vagy! Mindent Te csinálsz,és semmi "hála"...
Bakker,én 3 gyerek mellett- ahogy sok nőtársam is- ugyan úgy voltam házi-tündér és szeretője is a Páromnak! (már nem vagyok,mert veszélyeztetett terhesként egyiket sem csinálhatom-de alig várom,hogy csinálhassam!!) Ha nem is volt kedvem,akkor is bele mentem a dologba az esetek 90%-ban (a többi 10%-ban fáradt voltam),majd menet közben kaptam kedvet hozzá...
Keress mást,keress olyat,aki megérdemel Téged!! Az Apai jogaid megmaradnak attól!!
Remélem mielőbb megtalálod az igazi boldogságot!!
Szia!
Sajnos a helyzet egyre rosszabb...
Eddig sem volt egy kedves,megértő társ, de most elértük azt, hogy egész nap b.szogat: Ott maradt egy folt, nem jól mostál fel, nem jól mosogattál el, először az üveget kell elmosni stb... hiába magyarázom neki, hogy nem vagyok nő és magamhoz képest igyekszem a legjobbat nyújtani, nem érti meg, nem fogja fel..
Arról nem is beszélve, hogy 5 percre nem hagyhatom magára, mert ha egy rég nem látott barátommal akarok találkozni, hogy kicsit lazítsak tényleg csak 1-2 órára, akkor megint szemét vagyok, mert magára hagyom a gyerekkel. Szóval úgy élek mellette mint valami rabszolga.
Szexel is megpróbálkoztam óvatosan kb 1 hete ,de elutasított, hogy neki ahhoz nincs kedve, akkor esetleg nem lehetne-e máshogy? hát nem megint az lett a vége, hogy önző vagyok, úgyhogy kimentem a wc-re mint kamasz koromban és megoldottam magamnak.
Pár napja felvettem neki megint, hogy boldogtalan vagyok el fogok költözni erre a válasz kb az volt, hogy akkor kinyírja magát a gyerekkel együtt...:((
Szóval teljesen tanácstalan vagyok, bezárultak előttem a kapuk...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!