Úgy érzem, szinte megcsalom a barátomat, ha mással is beszélgetek, nevetgélek, ismerkedek. Normális?

Előre leszögezem, hogy soha nem jut és nem jutott eszembe megcsalni őt, nagyon szeretem. De úgy hozta a sors, hogy most új környezetbe fogok kerülni (új suli), és a társaságban persze vannak fiúk is. Nagyon kedvesek, és segítőkészek, párral más megismerkedtem. Néhányan persze megpróbálnak flörtölgetni (legalább is nekem úgy jön le), de én nem mondok nekik semmi félre érthetőt, tudják, hogy van barátom. Még is úgy érzem, hogy nem kellene, nem tudom miért. Talán mert jól elvagyok velük, sokat nevetünk, és szerintem ezért...meg az is, hogy mindig megdicsérnek, és tök jól esik, őszintén szólva legyezgeti a büszkeségem, de ez normális? Úgy gondolom, hogy olyan igazi fiú-lány barátság nincs, inkább csak haverság... Fordított esetben én hülyét kapnék (nagyon féltékeny típus vagyok). Szóval van egy kis lelkiismeret furdalásom, nem tudom, miért, mert szerintem tényleg semmi rosszat nem teszek ezzel, és mégis. Nem is tudom pontosan megfogalmazni, de járt már valaki hasonló cipőben? Vagy lehet, hogy ennyire akarok arra vigyázni, hogy véletlenül se sértsem meg?