Hogyhogy ennyire természetessé vált "kémia", tényleges szerelem nélkül belevágni egy párkapcsolatba?

Itt is mindennapos gyakorisággal szajkózza a felhasználók zöme (jóformán kikelve magából), hogy mi sem lehet helyesebb lépés egy egyszerű mérlegelés-alapú "kavargatásnál". Mintha csak egy kritériumlistát hordoznának folyamatosan a fejükben és sorra pipálnák ki a pontjait, melyeknek eleget tesz az érintett. Intelligens, jó humorú, gondoskodó, nyugodt vérmérsékletű, sármos, izmos a testfelépítése, jóképű és még anyagi biztonságot is nyújt, avagy női kiadásban kedves, szerény, műveltebb, házias, bombaalak, tetszik az arca, ergo tökéletesen megfelel, leállhatunk vele jövőt tervezni. Nem számít, hogy éppenséggel gyíkfing sem fogott meg benne, hogy időt sem adtunk a vonzalomnak a kialakulásra, hogy nem érzünk töretlen szeretetet kiszemeltünk iránt, hogy nem pattant elő a szikra, a hangsúly kizárólag az ideális mivoltra helyeződik. Kérdem én, mire jó ez? Leledzhet a hiba akár bennem is, de részemről én elképzelhetetlennek tartom az egészet, nem másfél elteltével óhajtok netalántán rádöbbenni, hogy "hoppá, én szeretem Őt". Kérlek titeket egy érdemleges magyarázat megadására, komolyan furdal már a kíváncsiság ez ügyben.