Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért néznek a korombeliek idiótának, amiért jobban érdekel a magánéletem alakulása és a munka, mint a suli?
Sokkal jobban vágyom arra, hogy megtaláljam a párom, akivel elkötelezhetem magam, akivel saját családot alapíthatok. Házasság, pár év múlva gyerek ilyesmire gondolok. Illetve a munkám is jobban leköt, mint az, hogy mi van az egyetemmel. Jó persze csinálgatom a sulit is. Nem vagyok lemaradva, nem csúsztam, nem állítom, hogy belefektetem a max energiáimat, mert attól nagyon messze vagyok, de mégha 2-essel 3-assal is de sikerülnek a tárgyaim. De emellett sokkal jobban leköt/lázba hoz a munkám, amit a suli mellett csinálok, vagy a családalapítás gondolata. A korombeliek totál hülyének néznek emiatt, és a családom is, emiatt már nem is nagyon szoktam erről beszélni. Sokkal jobban érzem magam a nálam 10-15 évvel idősebb kollégáimmal, mint a velem egykorú csoporttársaimmal. Nem az elvagyok a csoporttársakkal is, órákon, gyakorlatokon, ha össze kell dolgozni, vagy elhülyülni unalmunkban, de nem érzem, azt hogy vágynék a társaságukra. Velem van a baj?
21/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Nincs veled semmi baj.
Te ilyen vagy.Gondolom nem te vagy az egyedüli aki így van ezzel.Mások vagyunk és ezért nem kell a másikat hülyének nézni:) Nincs semmi baj ezzel.Sőt még jó is a felfogásod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!