Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet ebből valami?

Figyelt kérdés

Az adott fiúval gyerekkori szerelem volt köztünk, egyszer szerelmet is vallott, de túl kicsik voltunk és nem tudtunk mit kezdeni a helyzettel. Eltávolodtunk, mert ő egy másik városban tanul. A probléma hogy én azóta sem tudtam kiverni őt a fejemből. Mindig próbáltam elnyomni magamban az érzést, mert nagyon jól néz ki és tudom hogy bárkit megkaphatna. Teljesen felkavar, amikor szünidőben itthon van és látom. Mikor végre elhatároztam, hogy bármi áron, de túllépek rajta, rámírt és beszélgettünk, és ilyeneket írt, hogy akkor kicsik voltunk, de most másképp lenne stb. Erre teljesen fellelkesültem, főleg mert mindig úgy éreztem, hogy ő is érez valamit. De itt a nyár, és semmi. Többször összefutottunk, de csak köszöntünk egymásnak. Eléggé elégedetlen vagyok a külsőmmel, és néha megfordul a fejemben, hogy ő túlságosan jól néz ki, de máskor meg arra gondolok, hogy nem írta volna azokat, ha nem tetszenék neki. A kérdésem az lenne, hogy kívülállóként látok-e rá esélyt, hogy összejöjjünk, és ha igen mit kellene tennem? Ha pedig hagynom kéne inkább, akkor hogyan tudnám elfelejteni?

16/L 18/F


2012. júl. 28. 10:06
 1/1 anonim ***** válasza:

Lehet. Kezdeményezz. Vedd a kezedbe az irányítást. Az alakod miatt ne aggódj, Ha teltebb vagy valószínű a melleid is teltebbek. Használd az adottságaid, és a dekoltázsod.


Ha összeilletek elfogad így, ahogy vagy.

2012. júl. 28. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!