Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Azt állítja tönkre tettem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Azt állítja tönkre tettem, hazudozik rólam a családjának. Miért?

Figyelt kérdés
Barátommal egy ideje nincs minden rendbe, a kapcsolatunk elejétől azzal szekál, hogy nem vele feküdtem le először, és hogy ezt nem tudja megbocsátani. Nem mintha köze lenne hozzá, hisz nem is ismertük egymást. Megtiltja, hogy szórakozzak a barátnőimmel, bezzeg ő minden buliba mehet és szórakozhat a barátaival. Most elment a barátaival egy hétre Balatonra. Én a horvátországi kirándulásomat lemondtam, hogy vele maradhassak, mert tudom, hogy nagyon el akarna jutni tengerhez, nem akartam a szívét fájdítani. Azt mondta ő sem megy Balcsira. Márpedig szombaton bejelentette nekem az anyja, hogy a fia megy kirándulni. Én csak lestem. És amikor elmondtam a páromnak a nemtetszésemet, és bejelentettem, hogy márpedig most már elég, én is szépen elmegyek a barátaimmal szórakozni. Erre ő idejött az anyjával és berontott a szobámba, annyit mondott oké ,akkor csak bulizz, pasizz be, rúgjál be ezzel otthagyott..Anyukám nem tűrte, hát szépen felhívta, hogy mért kellett ezt mondania, bőgök, mint a szamár, úgy ki vagyok borulva. Az anyja meg visszahívta az anyut, tudatta vele h csak egy hisztérika vagyok, mert szegény fiával mit csinálok, mert el akar menni Balatonra. Hát én azt hittem meghalok...én lettem a rossz. Akkor a párom állandóan hívott, hogy mikor megyek és hova, mit fogok inni, mennyi pasival fekszem le. Na szép...megint bőgtem...Elmentem az anyjához szépen, mondom elbeszélgetek vele, hogy nem csak mindig én vagyok a hibás...Kitálaltam, úgy vettem észre megért. De elszólta magát, hogy a barátom egész nap hívogatta , hogy jaj vajon mit fogok mondani, és ha elmegyek okvetlen hívja fel, hogy mit mondtam. Az anyja elmondta, hogy a pasim azt mondta, hogy én megaláztam, meg hogy az anyám is utálja és nem szól hozzá ellene fordult. Ebből persze semmi sem igaz, az anyukám még éjjel is képes neki főzni amit csak ki ejt a száján, saját fiaként szereti. Másnap este hív a párom, ordított velem, mert h volt valami probléma a haverjával, rajtam vezette le a feszültséget és még ez után megkérdi, hogy mért vagyok vele ilyen fura, mondom neki sok mindent megtudtam rólad, de majd itthon megbeszéljük nem akarom elrontani a kirándulásodat. Ezzel letettem, mert már éjfél múlt. Erre ő kiborult, azt hitte, hogy valami pletykát hallottam róla, felhívta az anyját, jól ellenem fordította és az anyja éjjel képes volt felhívni, nem vettem fel. Reggel mar korán zaklatott nem vettem fel, aludtam. Egyszer csak jön az SMS, hogy én tönkre tettem idegileg a fiát, hagyjam őt békén örökre, nagyot csalódott bennem...stb.stb sértések...Kiderült a drágalátos szerelmem megijedt, h mit hallhattam és felhúzta az anyját ellenem. Mondanom sem kell szörnyen ki vagyok. Nem értem miért hazudozik rám és amikor felhívtam megkérdeztem miért csinálta azt mondta bevallani nem fogja, h hazudozott és h nekünk nincs miről beszélgetni. Kérdem tőle mit tettem,mivel bántottam meg nem mondja el. A haverja vette fel a telefont, hogy hagyjam békén, mert tönkre tettem, csak nem értem miért...Többet nem hívom az egy biztos...érdekelne a véleményetek, ezzel kapcs. 17 éves szomorú lány...
2009. júl. 15. 13:48
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
hány éves ez az "idegbeteg"..naon felhuznak az ilyenek! ő tett téged tönkre nem te őt
2009. júl. 15. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 A kérdező kommentje:
19 lesz :(
2009. júl. 15. 15:26
 13/17 anonim ***** válasza:

Ha minden úgy van ahogy leírtad akkor hagyd ott. Végén még te is teljesen beleroppansz ebbe, ami nem éri meg. Nagyon sok srác van akivel összejöhetsz, nem éri meg, hogy miatta sírj :)

18/F

2009. júl. 15. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:
épp ez az, sok pasim lehetne, de nem tehetek róla, hogy csak egyet szeretek...a szívnek parancsolni nem lehet...
2009. júl. 15. 20:23
 15/17 anonim ***** válasza:
Hagyd ott. Szánalmas majom. Az anyjával együtt. Nehogy ezekkel maradj, hadd őrüljenek bele egymás társaságába...
2009. júl. 15. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 A kérdező kommentje:
azóta változások álltak be, anyukám felhívta az ő anyját és szépen, intelligens ember módjára elmagyarázott neki mindent...lelkiismeret furdalása van, de csak szenvedjen...
2009. júl. 16. 15:24
 17/17 anonim ***** válasza:
Ha erőt veszel magadon, elfelejted. Menekülj még időben. Ha ez jólesik neki, hadd higgye, hogy te vagy a rossz.
2009. nov. 13. 00:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!