Ti mennyire becsülitek meg a párotokat?

Én 2011 Decemberében ismerkedtem meg egy társkereső oldalon, egy nálam jóval idősebb nővel. Én 28 voltam ő 44. Átlagos kinézetű hölgy volt, bár azért a kora látszott rajta. Gyereke nem volt, mert nem lehetett neki. Magányos elvált nőként, (a szülei már nem éltek, testvére pedig nem volt) állatokkal vette körbe magát.

Eleinte sokáig kérleltem, h találkozzunk, ő nem nagyon akart, eléggé bizonytalan volt. Mondván úgysem tetszene nekem. De elérkezett a személyes találkozó. Az egyik budapesti presszóban vártam rá. Mikor megjelent az első benyomásom, h ugye nem ő lesz az. A képen, sokkal fiatalabbnak nézett ki. Beszélgetés, majd hazakísérés. Nem igazán felelt meg az ízlésemnek. Nem volt nagyon csúnya, de azokhoz képest akikkel előtte randiztam... Magyarán azok sokkal fiatalabbak voltak és jobban is néztek ki. Gondoltam, valahogy le kell ráznom. De őt már elég sokan lerázták és elég kevés önbizalma volt. Gondoltam, valahogy megpróbálok ellenszenvesnek tűnni neki és akkor majd ő dob. Folyamatosan benne volt valamiféle rettegés, hogy majd én úgyis dobni fogom őt, én ezt csak illemből cáfoltam. Érezte, h nem fog tudni megtartani. Hiába játszottam neki a kretént, ő szerelmes lett. Gondoltam majd ünnepek után lerázom, legalább a karácsony ne bánatban teljen neki. Persze akkor se jó, hiszen az ember megbántja vele a másik félt. De ünnepek után sem tudtam megtenni. Látszott rajta h tényleg szerelmes és tényleg boldog. Annak ellenére h nem olyan rég, még jól kereső állása volt, de a munkahelye megszűnt, a hitelét pedig már nem tudta fizetni, a lakása végrehajtás alatt volt. Persze odavehettem volna magamhoz, de akkor már biztosan nem tudtam volna lerázni egyhamar.

Gondoltam, bunkó leszek vele, így majd kiszeret belőlem és lekopik. Sok volt a gondja, elég sokat sírt, többek közt azért mert én bunkó voltam vele.

2012. Március 9. Éjszaka felhívott telefonon. Félálomba vettem föl, nem tudtam mit akart mondani, de én bunkó stílusban leb.sztam, h miért hív éjszaka. Hallottam a telefonba h sírt.

A reggel úgy indult mint a többi, szokásosan. Megnéztem az e-maileket, ahol tőle jött egy üzenet.

Nem írom le az egészet, csak idézek belőle:

"Ne haragudj, de én ezt így nem bírom tovább csinálni. A jövőm bizonytalan, lehet hogy utcára kerülök"

"Szeretlek, de te megváltoztál. Már nem az vagy, mint akit megismertem. Sokszor úgy viselkedsz velem, ahogy én azt nem érdemlem meg. Szinte már csak a lábtörlődnek használsz. Úgy érzem, én már nem kellek neked. Akkor miért nem mondod meg? Nem tudod eldönteni? Ne aggódj segítek, hogy eldönteni! Mire ezt elolvasod, én már nem leszek!

Nem neked akarok fájdalmat okozni, hiszen nincs is lelkiismereted, de hidd el nincs más megoldás"

Én akkor gondoltam h ez egy búcsúlevél. De nem akartam elhinni, biztos voltam benne, h csak meg akar ijeszteni ezzel. Hívtam a telefonján, ki volt kapcsolva. Ő 02:25-kor hívott. Az e-mail 3:12-kor jött.

Gondoltam csak szivat. Azért h most egyből menjek hozzá. Dél körül már nem hagyott nyugodni a dolog, így elindultam hozzá. Útközben azon gondolkodtam, h most ha odaérek, leüvöltöm a fejét, h mégis mit képzel magáról.

Csengetek nála, a szomszédja nyitott ajtót. Közölte, hogy hiába csengetek, az éjjel elhunyt, felvágta az ereit a kádban. Kint volt a rendőrség, a halottszállítók most vitték el nemrég. És csodálkozott, én erről hogy-hogy nem tudok.

Biztos voltam benne h meg van beszélve, összejátszik a szomszéddal. Majd én kiderítem. Felhívtam a rendőrséget, ők megerősítették. Beültem a kocsiba és irány a patológia. Ahol szintén megerősítették, de megnézni, már nem engedték, nem is tudtam volna.

A temetésen, láttam a koporsóba fekve, teljesen mozdulatlanul és érzelemmentes arccal. Hihetetlen volt őt így látni, mikor 1 héttel előtte, még boldog volt, mosolygott, átölelt. Most meg így itt látni.

Később jöttem rá én is, h ő egy nagyon kedves és szeretetre méltó nő volt. És senkitől nem kaptam még soha ennyi jót, mint amit tőle, azalatt a néhány hónap alatt. Bizony megbántam azt a viselkedést, amit nyújtottam neki. Nem ezt érdemelte volna. Hiszen csak annyi volt a bűne, h szeretett. Olyan őszintén és önzetlenül mint ő, még egy nőtől sem kaptam meg. Én meg csak a külsőségeket néztem. Már bánom, h akkor március 9.-én bunkó stílusban, kinyomtam a telefont. Most már bármit megadnék, h csak egyszer beszélhessek vele. És lehet akkor nem is így alakult volna ez az egész.

Remélem, ez a velem megtörtént eset, másoknak is segít meglátni a párjukban a jót. Lehet hogy vannak nála jobb nők vagy jobb pasik, de tudjuk értékelni és megbecsülni azt ami van, mert nem tudhatod, hogy holnap is lesz-e.

Zsuzsa emlékére