Szerintetek mennyire normális, hogy majd csak akkor szeretnék pasit, párkapcsolatot, amikor gyereket, és családot szeretnék?

Semennyire, tapasztalat.

Én is így gondolkoztam, de rá kellett jönnöm, mennyi mindenből maradtam ki és mennyi mindenben vagyok lemaradva. Nagyon bánom már.

De szerencsére sikerült találnom egy türelmes embert, így könnyebb azért.

Bár azért nekem csak kapcsolat nem volt, testiség igen, ha nem is sokszor.

Nem azt mondom, hogy minden jött-menttel össze kell jönni, de azért tökéletes ember nincs, később se lesz, hidd el.

ez lutri!

Tételezzük fel:

- 2 év múlva ugy döntesz most kapcsolat kell, pasi gyerek család házasság

- megismersz egy pasit, és honnan tudod, hogy vele meddig maradsz együtt? Semmi sem garantált!

van aki az első szerelmére azt mondja ó vele leszek örökre gyerek meg házasság meg happy....és utána még lesz pár kapcsolata...

Nem leszel előrébb, ha csak akkor akarsz! Stimmt? Ugyanott fogod kezdeni csak nem 23 hanem 25 vagy 30 évesen.

ASOT nak igaza van!

Ez tényleg olyan mintha azt mondanád, hogy uhh

"Nekem 26 évesen lesz egy pasim akivel nagyon foguk szeretni egymást, gyerekünk lesz házasság kert, szilvafa, homokózó ahol a gyerekek játszanak apu aki szedi a szilvát te meg főzöd a lekvárt.."

Semmi sem garantálja azt, hogy akkor pár év múlva neked az első pasid is ilyen lesz...és ezt akarja majd...

Hidd el, ez ahogy most gondolkodsz, nem jó irányba visz!

Nem akarom megváltoztatni a gondolkodásmódod, mert a te életed, úgy alakítod, ahogy neked tetszik!

Viszont annyit elmondok, hogy én is valami hasonló felfogással rendelkeztem mint te! Csak fiúban...:) Úgy voltam vele, hogy áá..ráérek még csajozni, most tanulok, bulizok (nem csajokkal, és nem is vagyok sem meleg, sem bi), építgetem a jövőm, és majd jön valaki amikor kell... De ahogy múltak az évek, koptak a barátok, egyre kevesebb volt a buli, és már csak a munka maradt (ott meg nincsenek csajok), elkezdtem kicsit bepánikolni... Amolyan kapuzárási pánik szerűség lett úrrá rajtam. Hirtelen nekiálltam őrült módon keresni egy barátnőt, de mivel 0 tapasztalatom volt a dologban, így nem igazán jártam sikerrel! És a legnagyobb gond, hogy mire rájöttem, hogy b.sszus, elszállt felettem majdnem az életem 1/4-e, és még egy nyomi kapcsolatot sem sikerült összehoznom, addigra már késő volt, és szinte csak olyan korombeli lányokba botlottam, akik már 1-2 éven belül családalapításra szánnák a fejük! Én viszont még élnék kicsit, de mivel a korombelieknél ezt már nehezen fogom megtalálni, így kénytelen vagyok 4-5, akár 8-10 évvel fiatalabb lányokat keresni... Ők viszont meg nem úgy vannak még egy kapcsolattal, ahogy én azt elképzelném...És sokan, amikor megtudják, v megérzik, hogy én még sosem voltam senkivel, hát eddig legtöbben elutasítottak...

Szóval most itt vagyok 29 évesen, és igazából élnék még kicsit mielőtt megállapodom, de mivel tapasztalatlan vagyok, és nagyon macsónak sem mondható kinézetre, nem igazán van szerencsém a lányoknál!

Persze ez nálad más lesz, de hidd el az "élni szeretnék még egy kicsit" rész nálad is elő fog jönni!

Szóval nem azt mondom, h rögtön ugorj bele már most egy kapcsolatba, de tartsd nyitva a szemed, hátha megtetszik egy srác, és esetleg lesz majd közös jövőtök is!

Nem javasolnám hogy így folytasd. Most 23 vagy tegyük fel olyan 30 éves korod körül azért szeretnél már családot. Szerinted mennyire fogják értékelni a korban hozzád illő férfiak ha úgy viselkedsz majd az ismerkedés során mint egy tapasztalatlan tinilány? És itt most nem elsősorban a szexre gondolok, hanem úgy általában a kapcsolatra. Tanulni kell az alkalmazkodást egy másik emberhez, kompromisszumokat kell kötni, neked ez egyből menni fog 30 évesen?

A másik az, hogy ha tegyük fel találsz is valakit aki így elfogad majd, mi lesz ha nem ő lesz az igazi? A biológiai órád ketyeg te meg majd kétségbeesetten keresed a férfit aki neked kell. Ez így nem túl ígéretes.

Egy kapcsolat nem jelenti azt hogy akkor innentől vége az életednek és lőttek az álmaidnak. Lehet a kettőt együtt is, tudod: az aranyközépút :)