Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Okozott már valakinek a kapcsolatában gondot a baráti társaság?

Figyelt kérdés
A párom megismerkedésünk előtt nagy bulitempó agglegény életet élt szoros összefonódásban a barátaival (mindenki 30-as éveiben van). A társaság egy része semmiféle elköteleződéssel járó kapcsolatot nem vállalt (házasság, gyerek, maximum együttjárás) ill van egy házaspár, akiknek van két pici gyerke, de ettől függetlenül heti több alkalommal hajnalig buliznak. Egy idő után arra is fény derült, hogy a – véleményem szerint túlzottan – liberális életvitel okán ki-kitekintgetnek a kapcsolataikból. Nagyon sokat isznak. Állandóan egymás lakásában vannak, szinte együtt alszanak. Jómagam jóval visszafogottabb életszemléletű vagyok és ezt a baráti társaság nem nézte jó szemmel. A párom, mivel már ő is vágyott a megállapodott életre, fokozatosan leépítette őket. Ő velem tervezi a jövőt, babát is szeretnénk. A gond csak az, hogy ezekkel az emberekkel közös az udvarunk és folyamatosan itt lógnak és próbálják kicsábítani a páromat. (most is itt állnak a kapuban...) Ha kiteszi a lábát a lakásból, szinte vadásznak rá. Engem az bánt, hogy szerintem nem lehet összeegyeztetni ezt az életvitelt a mi kettőnk terveivel, viszont így a páromnak meg oda a társasága.
2012. jún. 15. 11:58
 1/2 anonim ***** válasza:
Ezt a barátodnak kell lerendeznie a saját haverjaival. Leülni velük, és elmondani, hogy bár nagyon bírja őket, és fontosak neki ő már úgy érzi itt az ideje a megállapodásnak. Nincs szándékában elhanyagolni őket, de innentől jóval kevesebb vad bulizásban tud majd részt venni. Ha ezt nem értik meg, akkor magukra vessenek. Egy idő után kénytelenek lesznek megszokni, hogy neki már más dolgok is fontosak, nem csak a bulizás. Talán picit féltékenyek is, ezért kell biztosítani őket, hogy nincs örök harag, nincs elfelejtés, csak a párod szabadidejében osztozniuk kell veled is:)
2012. jún. 15. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

Köszönöm a választ. Eleinte ezzel próbálkoztunk, de az volt a baj, hogy nekik csak a "vadmotoros" tempó az elfogadható. Az meg a mi életünkbe nem fér bele. Olyanok, hogy ha a kisujjadat nyújtod, akkor a karod kéne. Ez meg nem tárgyalási alap. Ezért szakítás lett a dologból. A párom meg néha villámhárítónak használ és rajtam tölti ki a dühét, amikor megint csesztetik. Bár biztos nem könnyű egy ekkora változáson túlesni. De én nem kértem tőle, ő választotta.

Mit reagáljak, ha állandóan lesik a kapuban és szíveségeket kunyerálnak?

2012. jún. 15. 12:32

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!