Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, hogyan rázhatnám le, ha nem tágít?
A barátommal kb 2 hónapja szakítottam. Régóta úgy éreztem, hogy nem az, akibe beleszerettem és nem bírom tovább elnézni ezt a viselkedését. Ezt félreérthetetlenül a tudomására hoztam többször is, de azóta is zaklat (hol ajándékkal próbálkozik és kedves, hol szid, mint a bokrot). Igazán szerettem és rettenetesen fájt a szakítás, de így én sem tudok továbblépni.
21/L
Azért csinálja, mert nem tudja feldolgozni, hogy lapátra tetted.
Sok jóval nem kecsegtethetlek.
Ezerszer leültettem már beszélni, de legtöbbször játszotta a hülyét, hogy ő nem érzi, hogy változott volna bármi is (félrebarátkozott, még ha tudtommal nem is annyira komolyan, de eddig hű volt hozzám, emellett rengeteget veszekedtünk és mindig én voltam bűnösnek titulálva). Amikor meg már látta, hogy lassan elszakad a cérna, akkor pár napig tudott viselkedni, aztán vissza az egész.
21 éves vagyok, ő 1,5 évvel idősebb.
Új udvarlóm van, tud is róla, majdnem verekedésig fajult. A volt barátom még az édesanyját is elküldte hozzám, hogy győzzön meg, béküljek ki vele, aztán látta, hogy hajthatatlan vagyok, így gorombán minden szart a fejemhez vágott és így váltunk el. Azóta többször megkeresett, hogy hagyjam békén a fiát ("már örült, hogy szakítottunk"), ne zaklassam... nem én zaklatom :/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!