Mi van velem? Nem értem magam.

Szedd össze magad! Amikor én ok nélkül vagyok szomorú, akkor SOHA nem mutatom ezt senki felé, ugyanúgy mosolygok. Főleg a barátommal! Ha egy perce még miatta sírtam, mert mondjuk hiányzik, és telefonál akkor azonnal átmegyek vidámba. És ez a kedv egy idő után tartósan átragad, plusz hogyha egy idő után érzed, hogy nem fogtok szétmenni, hogy minden rendben van, akkor a rosszkedved is el fog múlni.

Egyébként én is így voltam, mert egy olyan pasival jöttem össze, akinek előtte 1-2 hónapos kapcsolatai voltak, és egész egyszerűen nem akartam beleszeretni de akkor szakítottam a négy éves (már nem jó) kapcsolatommal és szükségem volt valakire. Úgyhogy én az első egy hónapban még fallal vettem körül magam, nem akartam nagyon megszeretni, titokzatos maradtam, és emiatt a kezdeti döccenők okozta szomorúság sem érintett olyan mélyen. Minden gödrön túljutottunk a vidámsággal, és azzal a felfogással, hogy "áh lesz ami lesz, jó pasi, jól érzem magam vele, nem élem nagyon bele magam aztán majd elválik". Tegnap voltunk 9 hónaposak és hihetetlenül szeretjük egymást.

És szerintem pont emiatt. Ugyanis mivel az egészet nem vettem véresen komolyan, sokkal toleránsabb voltam minden dolgával szemben, laza, vidám, nevetős, megbocsátó. Könnyebb így összecsiszolódni. Nem mondom, hogy ne legyél figyelmes, de a szerelem amúgy sem egy hét alatt alakul ki. Viszont senki nem akar egy búval b@szott (bocsi) csajjal járni, úgyhogy szedd össze magad, tudasodítsd az érzelmeid és meglátod, meglesz a gyümölcse. Ha mégsem működik, akkor legalább nem rajtad múlt.