Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csinálok rosszul? Ez olyan, mint egy gagyi amcsi romantikus vígjáték. Ennyire gonosz vagyok?!

Figyelt kérdés

Kajak lassan úgy érzem magam, mint az a srác a Kabalapasi - című filmben. Tudjátok, akivel ha lefekszik egy nő, utána megtalálja az igazit. Csak azzal a különbséggel, hogy én nem jutok el a szexig. Úgy megy a dolog, hogy az első fázisban találkozgatok egy pasival, ismerkedünk, randizni hív, meg miegymás, aztán jó ideig odavan értem. A csillagokat lehozná az égről, tökéletesnek lát, és már el is képzelte velem, hogy mit fogunk csinálni a következő és az azutáni alkalommal. Ez így megy egy darabig, egészen addig, amíg szép lassan kezdek belőle kiábrándulni, megunom, vagy egyszerűen csak nem érzem úgy, hogy épp ez az idő lenne alkalmas egy kapcsolatra. Szóval ez után nagyon kedvesen megpróbálom közölni ezt az "áldozattal", hanyagolom és megpróbálom elhitetni vele, hogy igazából ő is csak barátkozni akart velem. A lényeg, hogy vége az ügynek, lezárom... ilyenkor általában rettentő dühösek, keserűek, összetörtek, megutálnak, meg ilyenek, ami igazából nem is tudom, miért van, hiszen sose voltam szemét, nem ígértem semmit. És rá egy-két hónapra összejönnek egy lánnyal. Még azok is, akiknek nem volt ez előtt barátnője, vagy ellenezte a barátnőzést, független típus... tökmindegy, de összejön egy lánnyal. Nem is lenne furcsa, ha ez már nem sokadik alkalommal történne meg velem. Hirtelen mind megtalálja élete szerelmét utánam és teljes a boldogság. Szóval kicsit próbáltam logikusan gondolkozni és arra jutottam, hogy

a, meg vagyok átkozva (nem, ebben nem hiszek, szóval elvethetjük)

b, annyira rettenetes vagyok, hogy örömmel omolnak bárki ölébe utánam

c, miután megismerték démoni gonosz énem, rájönnek, hogy hozzám képest mindenki más mennyire jó

d, véletlen az egész (nem hiszek a véletlenekben és a statisztika alapján lehetetlen ennyi random eset)

Szóval mi a fene van már?! Én tényleg rendes vagyok velük, segítek nekik, meghallgatom és megnevettetem őket, arról nem tehetek, ha egy idő után rájövök, nem vonzódom hozzájuk, hiába voltam odáig az elején. Szóval én vagyok a Kabalacsaj? Nem kérnék belőle. És a végén valahogy mindig én érzem lúzernek magam. Hát van ilyen?!



2012. ápr. 28. 18:52
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:

Muhahahahahahahaha :D Ezen jót nevettem :D


Kissé ellentétes vagy.

"c, miután megismerték démoni gonosz énem,..."

"Én tényleg rendes vagyok velük..."

Na most akkor milyen is vagy? :D Démonian kedves? :D


Amúgy meg... Örülj ennek. Ha hosszútávú kapcsolatra nem vagy alkalmas, legalább a volt párodnak teszel egy hatalmas szívességet. :)


Tudod a hibát magadban kell keresned. A határozatlanságod és bizonytalanságod valamiből fakad. Azt kell megtalálni hogy miből, javítani rajta és akkor nekivágni egy kapcsolatnak.

Vagy ha nem tudsz senki mellett megmaradni akkor maradj egyedül. Minek egyáltalán? Szexpartnert bármelyik discoban tudsz szerezni :)



21F

2012. ápr. 28. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Te hány pasival pasiztál, ha már az statisztikai alapnak számít? :D:D
2012. ápr. 28. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 Diavolino44 ***** válasza:

Szívesen megismerkednék veled, hátha utánad én is megtalálnám az igazit. :D


Viccet félretéve, nem értem hol a gond? Neked nem kellenek végül a pasik. Persze utána mindegyik mondhatja, h ő is csak barátságra gondolt ne érezze azt h akkorát koppant. Amint az igényeidből lejjebb adsz, s nem fogod várni a tökéletes pasit lesz hosszú kapcsolatod neked is.

Sok sikert

2012. ápr. 28. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

Igen, tudom, hogy nevetséges, mert az egész helyzet az.


Akkor megpróbálom jobban körülírni. Rendes vagyok az adott pasival, mint emberrel, motiválom, segítek megoldani a problémáit, ötleteket adok, hogyan érheti el a céljait, megoldani a konfliktusait, próbálom növelni az önbizalmát, ilyenek, mondhatni lelki szemetesként is funkcionálok. A gonosz részét úgy értem, hogy azt belátom, hogy mint férfival, nem bánok jól. Nem vagyok hajlandó tudomásul venni a komolyabb közeledését, úgy teszek, mint aki nem veszi észre, hogy mit akar tőlem (holott pontosan tudom), tehát mint "udvarlóval" nem bánok szépen, mert mikor bevall valami érzést felém, legyintek rá és azt mondom, túloz, csak még nem ismer eléggé, aztán várná a viszonzást, hogy én is mondjam el, mit érzek, akkor pedig felháborodok, hogy miért hiszi azt, hogy nekem bármit is kellene éreznem iránta. Nem vagyok könnyű eset, az már fix.


Nagyon jó, szóval teszek egy szívességet... persze, szeretek én jótékonykodni, de nem ártana már, ha nekem is jutna egy kis boldogság, mert folyton csak azt veszem észre, h a végén én vagyok a legboldogtalanabb. Amit ráadásul én intéztem el. Fasza.

Keressem magamban a hibát. Ez egy nagyon jó ötlet, de szégyenszemre én sem tudom, hogy ki vagyok. Ott tartok, hogy azt sem tudom, hogy mik az erényeim és a hibáim, mire vágyom, mi lenne jó, nem ismerem magam. Azt se tudom, hogy kell csinálni és a legtöbbször nem is vagyok kíváncsi az érzéseimre. Minek, amikor mást sem érdekel igazán. Semmi baj nincs azzal, hogy egyedül vagyok, tényleg. Nem vagyok az a fajta, aki ragaszkodik egy kapcsolathoz, még ha nem is vonzódik a pasihoz, csak hogy legyen valakije, de néha érzem, hogy szükségem lenne arra, hogy szeretni tudjak valakit és viszontszeressenek. 21 éves pasi létedre egész értelmes vagy. :) Kösz a választ. :)


19:03 - a statisztikát úgy értettem, hogy egy idő után feltűnik, hogy mindig ez történik... még ha 10-15 pasit nézünk is és abból a 80-90%-a megtalálja élete szerelmét utánam, szerintem nem feltétlen a véletlen műve... persze a mai világban bármi lehetséges.


Diavolino, de ne érts félre, nem kérek tökéletes pasit, hiszen az olyan unalmas. Csak egy olyat kérek, aki passzol hozzám, és akivel boldog lehetek.

2012. ápr. 28. 19:17
 5/12 anonim ***** válasza:

Nekem az első (második?) bekezdésből az jön le, hogy nem nőttél fel érzelmileg. Hogy akarsz úgy boldog, ne adj isten hosszan tartó kapcsolatot, ha nem tudod kimutatni a szereteted? Aranyos vagy hogy segíted a párod mindenben, de azt a barátai meg a kedves mamája is meg tudja tenni. Gyakorlatilag te egy pótmama vagy szeretet kifejezés nélkül :)


És íme mondtam is neked egy negatívat :D


Az meg a másik negatívum, hogy nem tudod ki vagy. Ez marha nagy hiba. Ideje összekapni magad és szépen összeszedni, hogy szerinted te magad milyen ember vagy. A legeslegfontosabb hogy tisztában kell leni önmagaddal. (De szar nyálas sablonszöveg... Nem tudtam jobbat...)

Ennek hiányából kifolyólag ott a következő kérdés: honnan tudod ki passzol hozzád? Azt sem tudod te milyen vagy! :)



21F

2012. ápr. 28. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

De nem tehetek róla, hogy érzelmileg nulla vagyok. Olyan kis naivan gondolkozom én, hogy ha majd jön egy arra érdemes, majd történik egy csoda és minden rendben lesz, én is ki tudom mutatni, mit érzek, meg minden. De basszus, a mai világban hogy lehet kimutatni? Hiszen akkorákat csalódik az ember, hogy egyszerűen nem érdemes kimutatni! Ha megtudják az ember érzéseit, annyival könnyebben támadják! Így sokkal erősebb vagyok, kicsit olyan érzés, mintha nem tudnának bántani, akkor végül is biztonságban vagyok, nem? (Különben ez így nem igaz, akikben bízom, nekik igenis kimutatom a szeretetemet, például a családomnak.)


Nem, dehogy nyálas. Teljesen egyetértek veled, én is ezt hangoztatom mindenkinek és egy időben fel is írtam a pozitív és negatív tulajdonságaimat és azt hittem, akkor most nagyon okos vagyok, de nem tudom, hogyan tovább. Egyáltalán hogyan ismerheti meg az ember önmagát? Megkérdez másokat magáról, vagy mi?

"honnan tudod ki passzol hozzád?" Hát úgy... majd ő tudja, milyen vagyok és passzolni fog. :) Ajj hát nekem egy mesébe kellett volna születnem és akkor nem lenne gond, jönne az ogre, megmentene, megtörne az átok és boldogan élnénk... :)

2012. ápr. 28. 19:50
 7/12 anonim ***** válasza:
Még nagyon-nagyon tapasztalatlan vagy...
2012. ápr. 28. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

Óó már hogyne tehetnél róla. Szerinted akkor mégis ki? Így születtél? Senki nem szüetik így... Vagy a családi háttér vagy rossz nevelés vagy egyéb más okból indul ki általában... Sokszor még az is elég ha "túl jó" a családi háttér.

Az korrekt hogy nekik kimutatod a szereteted. De azt mindenkinek ki kell. Lehet örülni még egy idegen ember sikerének is és lehet neki őszintén gratulálni. Ez csak egy példa volt...

Senki nem fog a lelkedre pályázni. Aki meg mégis, azt vedd észre és b@szd pofán.


Értelmes lánynak tűnsz, nem tudom elképzelni, hogy nem tudod mérlegelni, ki az aki alkalmas és ki az aki nem arra, hogy kimutasd felé az érzelmeid. Régebben amúgy én is ilyesmi voltam.

De aztán szépen lassan rájöttem és változtattam. Ehhez nem kell hegyet mászni, hogy megtörténjen a katakrizma. Csak elhatározás.

És te is sokkal jobban fogod magad érzeni, amikor őszintén átöleled, megcsókolod és a fülébe súgod a barátodnak, hogy nagyon szereted. Ettől erősödik a kötelék... Egészen biztos, hogy ez is szerepet játszott az eddigi sikertelenségedben.


Az ilyen mesés baromságokkal pedig ne áltasd magad. Az kb az önsajnálat szintje. Álmodozol, hogy veled miért nem történik meg a csoda és találod meg a herceged és éltek boldagan amíg meg nem haltok... A valóságban ahhoz hogy boldog légy, tenni kell. Nem létezik magától létrejövő, örökké tartó boldogság.



21F

2012. ápr. 28. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

A nevelésre nem foghatom, nagyon jól neveltek. :) Mit jelent a túl jó családi háttér? Ez érdekelne...

De én örülök más sikerének, tudok mosolyogni, ha kell...

"Senki nem fog a lelkedre pályázni. Aki meg mégis, azt vedd észre és b@szd pofán. " Valami ilyesmit kéne. Hogy kimutatni valamennyire az érzéseimet, de ha rosszul sül el, még mindig lehetnék a keménycsaj, aki megbosszulja, ha elbánnak vele. Velem nem lehet sz.rozni, ez lenne a jelmondatom. :)


Elhatározom akkor most. :) Csak közben a háttérben ott a sok okosság, amit hallok/olvasok/látok, hogy például ne akarj magadnak pasit és akkor megtalál. Oké, és én örömmel hangoztatom is, h nekem a karrierem fontos most, és egy idő után elhiszem, de persze belül tudom, hogy jó lenne már megállapodni legalább egy időre... persze akkor eszembe jut az, h ha akarok pasit, akkor úgysem jön össze. Namost már teljes a tanácstalanság. Tehát ismerjem be magam előtt, hogy szeretnék boldog lenni egy férfi mellett. Oké. De közben ne akarjak pasit, mert úgy úgysem jön össze... akkor most már semmit nem értek. Annyira el tudnak ezek a dolgok bizonytalanítani. Az élet annyival egyszerűbb lehetne, ha az ember kimondhatná, amit gondol, de amikor megpróbálok őszinte lenni (normális stílusban), akkor megkapom, hogy bunkó vagyok és kegyetlen. Akkor most mit kéne csinálnom? Az embereknek semmi nem jó.


"A valóságban ahhoz hogy boldog légy, tenni kell." Apám... ezt akartam hallani. Kicsit kockáztatnom kéne... persze akkor megint felvetődik a kérdés, hogy mennyire is szabad kockáztatni, hogy ne legyen visszatetsző... te érted ezt?


Egyébként értem, amit írsz és teljesen logikusnak hangzik, ami nagyon szimpatikus. Csak a megérzéseim annyira nem működnek ilyen "ösztönös" ügyekben, amikor a legtöbb nő tudja, mit kell tenni/mondani. Én meg csak annyit tudok felmutatni, hogy tudom irányítani az érzéseimet, pedig én szívom meg, hogy az agyammal "érzek", nem a szívemmel.


Basszus, sikerült megint teljesen összezavarodnom. :D

2012. ápr. 28. 20:35
 10/12 anonim ***** válasza:

"Valami ilyesmit kéne. Hogy kimutatni valamennyire az érzéseimet, de ha rosszul sül el, még mindig lehetnék a keménycsaj, aki megbosszulja, ha elbánnak vele."

Tudod, ez mindössze felfogás kérdése. Sokan úgy fogják fel, hogy megadtak mindent, kimutatták az érzéseiket erre a másik otthagyja ezzel kihasználta őt.

Az érem másik oldalát kell nézni. Te minden tőled telhetőt megtettél azért, hogy boldog légy és a kapcsolat kiegyensúlyozott legyen. Az, hogy a másik ezt kihasználta az az ő nyomorát reprezentálja. Ilyenkor légy boldog, hogy egy f@szfejtől megszabadultál. Inkább most mint 10 év múlva. Boldogítson csak más csajt.

De ha te mindent megtettél, békében leszel. Nem fog furdalni a gondolat, hogy valamit nem adtál meg, nem voltál jó, nem csináltál meg valamit.


Az pedig, hogy ne akarj kapcsolatot, az majd úgy is megtalál, egy idióta f@szság. Ezzel a buta tömeget meg lehet etetni, náluk ez hat is. Ők nem néznek a dolgok mögé, ösztönből meg reflexből élnek. Ilyenkor mikor ezt elhatározzák, sokkal boldogabbak, energikusabbak lesznek. Már nem gyötri őket a vágy, igény, hogy párjuk legyen, boldogok magukban. Ez kitükröződik az ember "aurájára". Ezáltal vonzóbbá válnak így könnyebben rájuk talál a szerelem. Kicsit fejlettebb intelligenciával rendelkező egyéneknek ez nem megy ilyen könnyen. Ők tudatosan is át gondolják azokat amiket esetleg éreznek. Ez sokszor tévútra visz. (A tudatlanság áldásos. Biztos ismerős..)


Mindíg azt tedd ami szerinted helyes. Úgy beszélj, ahogy szerinted jó. Ez által leszel önmagad. Ha kicsit nyersebb, agresszívabb vagy persze nehezebben fogsz párt találni, viszont akit találsz az olyan lesz mint te vagy olyan aki ezt fel tudja vállalni hogy te ilyen vagy.

"Olyat kapsz amilyen te vagy." Ezt annó csernus szájából hallottam és bizony igaz.


Kockáztatásról én nem beszéltem. "Az nyer aki kockáztat" dolog egy tipikusan befektető/bróker szájából elhangzó propaganda duma, amivel rá vesz téged, hogy neki hasznot hozz. Ne kockáztass, vagy kockáztass ésszerűen. De neked nem kockáztatni kell, nem is értem minek hoztad fel. Csak lépéseket tenni afelé, hogy boldog légy. Ezt nem tudom kifejteni, mindekinek más amitől boldog.


Én is inkább az agyammal érzek. Sok esetben nem, de azért jellemző rám is. Ennek vannak előnyei is hátrányai is. Ezeket ismerni kell, és tudni kell vele élni. :) Tudni kell a helyén kezelni a dolgokat. Ha a párodat ésszel szereted, "gazdasági kapcsolatban leszel". Annyit jelent, hogy érdekből vagy vele. Nem feltétlen pénzbeli értékről van szó.


Bocs a novelláért, sok mindent említesz, ezekre röviden válaszolni nem tudok. :))



21F

2012. ápr. 29. 01:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!