Kiborulok, ha nem láthatom. Mi van velem?

Ha nem találkozom a barátommal, vagy láthatom, akár csak 1 msp-re is, teljesen lelombozódom. Szinte sírni tudnék, csak nem vagyok az a sírós fajta. Elkeseredem, de annyira, hogy nem tudom összeszedni magam. Ilyenkor (mint most) csak árnyéka vagyok önmagamnak. Ha pedig vmi vicceset látok, hallok és akárcsak kicsit is elmosolyodom rajta, úgy érzem, hogy rosszat teszek. Hogy ezt nekem most nem szabad. Annyira hiányzik, hogy legszívesebben buszra szállnék és elrángatnám a buliból, csakhogy velem legyen. Vagy írnék Neki egy sms-t, hogy mennyire hiáynzik, és hogy egy forró együttlétet terveztem ma estére. De nem vagyok ilyen önző, hagyom, hogy jól érezze Magát nékülem is, hogy tudjon egyet lazulni a haverokkal. Igazából, rám egyáltalán nem jellemző módon, most elsősorban nem is az iránta érzett szexuális vágy jár a fejemben, és, hogy mi lett volna, ha ma nem megy el, hanem az, hogy hiányzik, hogy Ő hiányzik, nagyon, nagyon, nagyon... . Mégcsak másfél hónapja járunk, de ilyet még soha nem éreztem olyan pasi iránt, akivel jártam. Egész nap csak az estét várom, hogy felhívjon, hogy most indult otthonról, 2 perc múlva a kapunk előtt van. De ma csak egy sms-t kaptam, hogy nem tudunk találkozni. Teljesen letört, pedig tegnap isteni esténk volt.

Vagy mégiscsak a szexről szólna a vágyam iránta? Ez csak átmeneti? Vagy belezúgtam volna? Nem tudom mi van velem? Kérlek, segítsetek! Egy szomorú 18 éves lány