Csak engem "taszít", ha valaki teljesen ismeretlenül nagyon nyomul?

Szóval akivel max. egyszer-kétszer találkoztam (sőt, van akivel csak az első találkozót szervezzük..), akár meg is lenne a kölcsönös szimpátia, de ő már úgy viselkedik, mintha hónapok óta együtt lennénk, egyértelműen tervezzük a holtodiglan közös jövőt, mintha már a tulajdona lennék. Leb*sz, ha nem érek rá, pedig mennyire velem akar lenni. Rögtön válaszol, ha írok neki (nincs ennek sosem más dolga?), és ha nem teszem ugyanezt fel van háborodva.

Az ilyeneket élből el akarom küldeni..

De valahol elbizonytalanodtam.. Bennem van a hiba, hogy nem becsülöm meg, azt aki ennyire "komolyan gondolja", vagy másnak is szüksége van arra, hogy lassabban forrjon ki valami?