Miért van az, hogy aki igazán tudna szeretni azt nem szereti senki sem viszont? Csak én vagyok ilyen peches a szerelmi életben?

Kezdem feladni a reményt, egyre jobban el vagyok keseredve, napról napra nehezebb úgy élni, hogy minden vágya egy szerető társ, egy barátnő.

Hiába csinálok akármit, semmi sem tudja teljesen eltörölni belőlem, amire mindennél jobban vágyom, hogy szeressen egy lány engem, akit én is szerethetek viszont.

Próbálkozom, neten, élőben egyaránt ismerkedni.

Eddig neten találtam jó pár lányt, aki szerint helyes vagyok, de a sors kegyetlen játéka folytán ezek a lányok mind vagy külföldiek vagy (Debrecenhez képest) az ország másik végében élnek vagy Pesten.

De nekem anyagilag nincs lehetőségem jelenleg egy távkapcsolat fenntartására sajnos, így a saját térségemben szeretnék találni egy kedves, hűséges, igazán szeretni tudó lányt, aki hozzám hasonlóan tele van szeretetéhséggel és egyben nagyon sok szeretet is tudna adni, ha megtalálná a párját.

Ma is láttam egy csomó párt egymást ölelve, csókolva, ilyenkor sokszor elérzékenyülök, mert erre vágyom én is csak épp ne mutathatom ki senki előtt sem, mert a fiúk nem erre vannak nevelve, hogy érzelgősködjenek, ezt én is tudom, de ha tudnák sokan mennyire tud fájni egy társ hiánya, akkor megértenék miért is rossz nekem.

Egyszerűen kezdek beleőrülni, hogy nem csókolhatok, ölelhetek szerethetek egy lányt sem és nincs is ki viszonozná az érzelmeimet.

Pedig külsővel kapcsolatban sincsenek nagy igényeim, egy lány arcát nézem igazán és általában a vékony, átlagos testalkatú lányok vonzanak, de ennél fontosabb a jellem, személyiség a számomra. Szóval külsőre felőlem leeht valaki bombanő, ha a lénye nem bűvöl el.

Próbálkozom továbbra is megtalálni azt a lányt, akivel öröm minden együtt töltött perc, de egyre nehezebb és a hitem is kezdem elveszteni, félek én örök magányra vagyok ítélve valamilyen átok folytán. :/

Tudom nyálas és szánalmas, amiket írtam, de a sok kudarc után muszáj valahol kiadnom a fájdalmam és hiányom, aki elolvasta annak gratulálok!