Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tehetnék ez ellen?

Figyelt kérdés
19 éves lány vagyok,általában nem szokott bajom lenni a férfiakkal,de most nem tudom mit tegyek. Pár hete megismertem egy nálam egy évvel idősebb pasit. Találkoztunk,minden jól alakult,elcsattant pár csók,aztán egyik este elkezdtünk beszélgetni komolyan,és azt mondta,attól tart,nem tud velem komoly kapcsolatot kezdeni,inkább csak el akar velem lenni,mivel a volt barátnője megcsalta,nem tud és nem is akar bízni az emberekben és nem akar szerelmes lenni. Ekkor megmondtam neki,hogy én kapcsolatra vágyom. Nem is beszéltünk napokig ez miatt. Aztán felkeresett,találkoztunk. Azóta csókkal köszön,előtte csak puszit adott mindig arcomra.. De még mindig érzem rajta,hogy fél. Ma megkérdezték tőlünk hogy mióta vagyunk együtt,azt felelte,nem vagyunk együtt. Szeretném ezt a falat a szíve körül megtörni,de úgy,hogy ne ijesszem el,és hogy azért neki is kelljen harcolni értem,de nem tudom,hogy hogy tegyem. Nagyon összeillünk,olyan mintha ezer éve ismernénk egymást,ezért lenne fontos!:) Szerintetek is akar engem,csak fél?
2012. febr. 25. 02:10
 1/3 Macs1209 ***** válasza:
Lehet belőle valami, de ha már úgy indít, hogy nem akar többet, 3 nap alatt nem fordul a világ 180 fokot vele.... Légy óvatos.
2012. febr. 25. 02:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Olyan ritka tragédia ellenére, mint egy egyszerű megcsalás, arra azért maradt lelkiereje, hogy húzza a mézesmadzagot előtted. Nem is tartotta sürgősnek még a csókok előtt megnyílni neked. Legalább nem hitegetett, ha minden kötél szakad, joggal mondhatja, hogy önként lettél a játékszere.
2012. febr. 25. 02:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

"azt mondta,attól tart,nem tud velem komoly kapcsolatot kezdeni,inkább csak el akar velem lenni,mivel a volt barátnője megcsalta,nem tud és nem is akar bízni az emberekben és nem akar szerelmes lenni. "


Bocs de ez a tipikus kamuduma.Ilyet nem mondanak egymásnak normális emberek.

Én annyit mondok,akármennyire is szeretnéd őt, eszedbe se jusson lefeküdni vele.Nagyon megbánnád...Nem akar ő mást,max szexet-mert ugye arra mindig szűkség van...Elkötelezni magát egy kedves,szép nő mellett pedig nem akarja..

2012. febr. 25. 02:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!