Tényleg "kinőttem" a barátomat? Ütközik minden. Mit gondoltok erről?

Szóval 1,5 éve(L/17) együtt vagyok a barátommal(18).Már a legelején láttam,hogy gondolkodásban nem egy szintem vagyunk,de gondoltam majd csak összecsiszolódnak a dolgok.Na más most ugye 1,5 év alatt teljesen beleláttam a dolgokba.A szüleivel való kapcsolatába,mindennemű dolgába szinte.Kezdve itt,hogy én egy nagyobb városban élek,ő egy környező kis településen.Ha eljön hozzánk autóval és ideér,le kell,hogy jelentkezzen telefonon az anyjának,hogy"Itt vagyok,ide értem Anya!".Mikor pedig indul haza,ugyan ezt kell eljátszania.Időre kell hazamennie,nem késhet 2 percet sem.Ha online beszélgetünk egymással,van,hogy az anyja ott ül a gépnél és olvassa a beszélgetésünket.Van,hogy felhív és a kettőnk dolgáról kezdd el velem beszélgetni(!)A másik,hogy én tele vagyok tervekkel,érettségi,nyelvvizsga,főiskola.Ő most érettségizik ugye,de azt sem tudja,hogy utána mit kezdjen magával.Azt meg főleg nem,hogy hogy/hol képzeli el magát 5-10 év múlva.Én külföldet célzom meg,szerepel a terveim között az is,hogy ott dolgozzak,éljek,stb.Ő meg ki is mondta,hogy elképzelhetetlennek tartja,hogy ne lássa a szüleit,2 hétnél hosszabb ideig.Itt lehidaltam.Jó,én is szeretem a családomat,mindennél jobban,mert mellettem vannak,támogatnak,viszont szeretnek,ez természetes dolog.De eljön az az idő,mikor a saját lábamra állok,saját életem lesz,munkám,családom.De ezek szerint ő sosem fog,sosem akar felnőni.Én egy komoly barátra vágyom,aki hasonló gondolkodású,mint én,elvégre így "állnak össze" a párok.Nem akarom,nagyon úgy látszik,hogy nem is tudom megváltoztatni őt.

Hogyan tovább?Lehet ebből valami?

Köszönöm a válaszokat!