Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudok túllépni rajta. Mit tehetek még?! :|
1 hónapot jártam egy sráccal, de aztán kidobott. Nem értettem miért, csak kifogásokat keresett. Két hétre rá megtudtam, hogy mindvégig azt a lányt szerette, akivel 10- 11 hónapot voltak együtt, de ennek a kapcsolatának már 4- 5 hónapja vége lett. Rajtam keresztül akarta túltenni magát a lányon, de nem szerett meg eléggé. És még mindig azt a csajt szereti.
Lefeküdtem a sráccal, de mondta, hogy szóljak, amikor megjön a havim. Amint megjött rögtön az volt első, hogy írtam neki. (Mindig írta, hogy fontos vagyok neki, meg nem akar elveszíteni.) De mióta megtudta, hogy megjött, azóta nem keresett fel. Tegnap összefutottam vele egy farsangi bulin, akkor is csak három puszit adott, én meg vártam, hogy megöleljen, mert rajtam kívül mindenkit ölelgetett. Úgy bánt velem, mintha soha nem lett volna közünk egymáshoz. Nekem azzal nem tesz jót, hogyha lesz*rja a fejem. Én beleszerettem teljesen.
Mindent próbáltam, hogy elfelejtsem, írtam utálatlistát, ellenérveket szedtem össze ellene, próbáltam más fiúk társaságát keresni, de mindenkiben őt keresem. Van, hogy naponta sírok miatta, a barátnőim már aggódnak miattam, mert rohamosan elkezdtem fogyni is.
Kérlek, segítsetek.!
15/L
18:40-esnél a pont! ígyvan!
Nehéz-nehéz de muszály lenne túllépni ezen,de kihasznált,és nemsszabad hogy hagyd magad,mégha szereted is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!