Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lesz-e még ebből szerelem?

Figyelt kérdés
El is kezdeném történetem a szerelemről. Egy szép nyári napon, egy addig számomra "ismeretlen" lány akivel egy suliba jártam, tudatta velem, hogy már régóta szerelmes belém! Nem utasítottam el, pár hónap alatt megismkedtem vele, és beleszerettem! Fél éven át boldogabbak voltunk mint egész ediggi életünkben, mindketten megtaláltuk életünk! Míg egy nap váratlanul a semmiből bejelentette hogy szülei parancsára szakít velem! Elfogadtam a szakitást, elvégre mást nem tehettem, de felfogni azóta sem tudom! Napokig irogattam neki, hátha tisztább lesz a kép, de hiába. Majd lassan eltávolodtam tőle, kerülöm, nem irok neki, mondhatni nem veszek tudomást létezéséről, hátha igy könnyebb lesz neki is, meg nekem is! Most jön be képbe egy apróság. Az hogy nagyon szeretem és nem tudom kizárni fejemből, minden nap rá gondolok, mintha már része lenne a szívemnek! Már csak azon töröm fejem, hogy hogyan szerezhetném vissza? Elmúlik-e valaha ez az erős érzés, akár benne vagy bennem?
2012. jan. 16. 22:56
 1/6 anonim ***** válasza:
Nem voltam még ilyen helyzetbe, de a szakítás okát tuti kideríteném. Elmennék a szüleihez, megkérdezném hogy mi van, miért kellett ezt...
2012. jan. 16. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Elsőnek adom igazat... nyomozni kell.
2012. jan. 16. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
elmúlik. fájni fog, nagyon és sokáig, de elmúlik.
2012. jan. 16. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Lehet hogy túl sokat voltam vele, túl komolyra vettük a kapcsolatot, a szülei meg a sulit tartják elsőnek, habár nem hiszem hogy akadályoztam volna a tanulásban...
2012. jan. 16. 23:45
 5/6 A kérdező kommentje:
És mi van akkor ha reménykedem abban hogy ha kijárja a sulit (2 év), és már mondhatni önálló lesz, újra fellángolhat a szerelem?
2012. jan. 17. 00:12
 6/6 anonim ***** válasza:
Van net, van teló, menj el a sulijához. Nem hiszem, hogy testőrök őrzik a lányt. Kérdezd meg hogy mi van...
2012. jan. 17. 00:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!