Hogyan hagyja el a barátját, ha azzal fenyegetőzik, hogy öngyilkos lesz?

Az ilyet zsarolásnak, vagy lelki terrornak szoktuk nevezni. Ha a lány nem akarja, hogy a hátralévő életében egy lelki sérült, gyáva és önző ember korlátozza mindenben (mert aki ilyennel fenyegetőzik az az), akkor flegmán be kell inteni neki és várni mi lesz. Én nem vagyok benne biztos, hogy megteszi. Volt már pár öngyilkos az ismerősi körömben, de egyik se fenyegetőzött soha.

Amennyiben a gyökér mégis úgy döntene, hogy elhagyja a testi valóságot, akkor sincs semmi köze a leendő barátnődnek hozzá, akárki akárhogy próbálja ezt majd esetleg utólag ráhúzni.

Dr. Csernus Imre könyvéből (A nő) idézek:

[...] Vidéken voltam egy kollégiumban előadást tartani, és előtte beszélgettem a kollégium

igazgatójával, aki elmondta, hogy egy hete egy tizennyolc éves lány fordult hozzá. A sztori

lényege: Iksz ideje együtt volt egy tizenkilenc éves pasival, egy okos, csinos, jó családi

környezetből származó sráccal. Külső szemmel nézve álompárnak mondták őket. Az élet azonban

úgy hozta, hogy kiszeretett belőle, és találkozott egy másik fiúval, akivel elkezdődött volna

valami, de előtte, korrekt csaj lévén, leült a tizenkilenc évessel, és elmondta neki:

"Figyelj ide, én nem szeretlek már, és szeretnék szakítani." A tizenkilenc éves pasi - aki

hangsúlyozom, okos, művelt, jó körülmények között élő fiú volt - erre elkezdett hisztériázni,

könyörögni, majd hirtelen azt mondta: "Ha elhagysz engem, akkor öngyilkos leszek!" Erre az

igazgató se köpni, se nyelni nem tudott, nem tudta igazán megoldani a helyzetet.

Ezek után elkezdtünk beszélgetni arról, hogy ez a tizenkilenc éves srác valójában nagyon

durva színtű érzelmi manipulációt használt. Ha sok mindent a szülőktől tanulhatunk el, akkor

ő ugyan kitől tanulhatta ezt el? [...]

A gyerek személyiségfejlődését döntő mértékben a szülőktől eltanult pozitív és negatív

konfliktuskezelési módok szabályozzák. A gyerekek sok időt töltenek el a mamával, az apával

csak hétvégén vagy este futólag találkoznak, mivel az apa egyébként korán reggel megy el, és

akkor ér haza, amikor a gyerek már csaknem alszik, csak a jóéjszakát-puszi vagy a fürdetés

marad neki.

Tehát a mamával volt sokat. Tehát a mamától tanulhatta el ez a tizenkilenc éves a fejlett

érzelmi manipuláció eszközeit, mert mindezt a mama használta a férjével szemben. Durva.

Persze, hogy a lány szakított a tizenkilenc évessel, mert nem dőlt be neki. Ja, és milyen

érdekes: a pasi sem lett öngyilkos...

A köztudatban sem véletlenül alakult ki az a félelem, hogy szakításkor az egyik nehogy

öngyilkos legyen. Sokan mindezt átélték, de az is igaz, hogy a pasik ritkábban szoktak

öngyilkosok lenni, mint a csajok. Az öngyilkosságban - vagy az öngyilkossági kísérletekben -

három nagyon fontos emberi tulajdonságot vélek felfedezni. Az egyik jellemvonás a gyávaság.

Az illető fél szembenézni azzal az élettel, amit önmagának köszönhet. Tehát gyáva. Elmenekül

a felelőssége elől. Mint ahogy ennek a tizenkilenc éves fiúnak is rengeteg esélye volt, hogy

változtasson a hozzáállásán ezzel kapcsolatban. Mert a lány azt is elmondta, hogy a fiúnak

voltak olyan tettei, amelyek kapcsán leült vele beszélgetni, hogy ez neki így nem jó, de a

fiú mégsem hallgatott rá. Nem változtatott, lehet, hogy azt gondolta: "Á, jó ez a vegetálás,

jó ez a meleg sz_rban való ücsörgés, majd lesz valahogy!" Miközben, ha mélyen ránézett volna

a barátnőjére, akkor láthatta volna, hogy a párja elégedetlen és boldogtalan. Továbbá az

öngyilkosságban elég magas szintű egoizmus, önzés is van. Mert abban a pillanatban, amikor

valaki öngyilkos lesz, az illető csak önmagával foglalkozik, nem érdekli az, hogy hányan

szeretik őt. Nem érdekli őt se az anyja, se az apja, se a rokonai, se a hozzátartozói, abban

a pillanatban csak a saját sértett hiúságának a kielégítése, a kielégülése a fontos akármi

áron. Önző g_ci. Továbbá a makacsságot is fel lehet fedezni. Görcsösen köti az ebet a

karóhoz. Dacból nem akar változtatni, belátni azt, hogy emberből van. Belátni azt, hogy a

hibák is fontosak az előrejutáshoz.

Szóval szakítson vele, mert így csak kínlódás az egész.

Bocs, újra:

[...] Vidéken voltam egy kollégiumban előadást tartani, és előtte beszélgettem a kollégium igazgatójával, aki elmondta, hogy egy hete egy tizennyolc éves lány fordult hozzá. A sztori lényege: Iksz ideje együtt volt egy tizenkilenc éves pasival, egy okos, csinos, jó családi környezetből származó sráccal. Külső szemmel nézve álompárnak mondták őket. Az élet azonban úgy hozta, hogy kiszeretett belőle, és találkozott egy másik fiúval, akivel elkezdődött volna valami, de előtte, korrekt csaj lévén, leült a tizenkilenc évessel, és elmondta neki: "Figyelj ide, én nem szeretlek már, és szeretnék szakítani." A tizenkilenc éves pasi - aki hangsúlyozom, okos, művelt, jó körülmények között élő fiú volt - erre elkezdett hisztériázni, könyörögni, majd hirtelen azt mondta: "Ha elhagysz engem, akkor öngyilkos leszek!" Erre az igazgató se köpni, se nyelni nem tudott, nem tudta igazán megoldani a helyzetet.

Ezek után elkezdtünk beszélgetni arról, hogy ez a tizenkilenc éves srác valójában nagyon durva színtű érzelmi manipulációt használt. Ha sok mindent a szülőktől tanulhatunk el, akkor ő ugyan kitől tanulhatta ezt el? [...]A gyerek személyiségfejlődését döntő mértékben a szülőktől eltanult pozitív és negatív konfliktuskezelési módok szabályozzák. A gyerekek sok időt töltenek el a mamával, az apával csak hétvégén vagy este futólag találkoznak, mivel az apa egyébként korán reggel megy el, és akkor ér haza, amikor a gyerek már csaknem alszik, csak a jóéjszakát-puszi vagy a fürdetés marad neki.

Tehát a mamával volt sokat. Tehát a mamától tanulhatta el ez a tizenkilenc éves a fejlett érzelmi manipuláció eszközeit, mert mindezt a mama használta a férjével szemben. Durva.

Persze, hogy a lány szakított a tizenkilenc évessel, mert nem dőlt be neki. Ja, és milyen érdekes: a pasi sem lett öngyilkos...

A köztudatban sem véletlenül alakult ki az a félelem, hogy szakításkor az egyik nehogy öngyilkos legyen. Sokan mindezt átélték, de az is igaz, hogy a pasik ritkábban szoktak öngyilkosok lenni, mint a csajok. Az öngyilkosságban - vagy az öngyilkossági kísérletekben - három nagyon fontos emberi tulajdonságot vélek felfedezni. Az egyik jellemvonás a gyávaság. Az illető fél szembenézni azzal az élettel, amit önmagának köszönhet. Tehát gyáva. Elmenekül a felelőssége elől. Mint ahogy ennek a tizenkilenc éves fiúnak is rengeteg esélye volt, hogy változtasson a hozzáállásán ezzel kapcsolatban. Mert a lány azt is elmondta, hogy a fiúnak voltak olyan tettei, amelyek kapcsán leült vele beszélgetni, hogy ez neki így nem jó, de a fiú mégsem hallgatott rá. Nem változtatott, lehet, hogy azt gondolta: "Á, jó ez a vegetálás, jó ez a meleg sz_rban való ücsörgés, majd lesz valahogy!" Miközben, ha mélyen ránézett volna a barátnőjére, akkor láthatta volna, hogy a párja elégedetlen és boldogtalan. Továbbá az öngyilkosságban elég magas szintű egoizmus, önzés is van. Mert abban a pillanatban, amikor valaki öngyilkos lesz, az illető csak önmagával foglalkozik, nem érdekli az, hogy hányan szeretik őt. Nem érdekli őt se az anyja, se az apja, se a rokonai, se a hozzátartozói, abban a pillanatban csak a saját sértett hiúságának a kielégítése, a kielégülése a fontos akármi áron. Önző g_ci. Továbbá a makacsságot is fel lehet fedezni. Görcsösen köti az ebet a karóhoz. Dacból nem akar változtatni, belátni azt, hogy emberből van. Belátni azt, hogy a hibák is fontosak az előrejutáshoz.Szóval szakítson vele, mert így csak kínlódás az egész.

Ha a srác legközelebb öngyilkossággal fenyegetőzik, a lány csak annyit mondjon neki:

"Jó, de akkor az ereidet ne keresztbe vágd fel, hanem hosszába, úgy hamarabb elvérzel."

(Volt már ismerősöm, aki ezzel a mondattal járt sikerrel.)

Én olyan szöveget olvastam valahol, hogy: jó, majd viszek virágot a sírodra.

Szerintem ha ez tényleg elég neki a halálhoz, nem nő kell neki, hanem pszichiáter.