Szerintetek mi a teendőm ebben a helyzetben?

Szerintem lehet arra a kérdésre válaszolni konkrétumok nélkül is, hogy visszaszerezhető a bizalom, ugyanolyan lesz-e a kapcsolat, vagy ha egyszer elveszik, akkor az olyan törés, amin sose lehet túljutni.

Az történt, hogy szeptemberben hozzáköltöztem külföldre, mert ő külföldi. Előtte egy másik országban laktunk több mint két évig, együtt, dolgoztunk mindketten, ugyanolyan ritmusban éltünk, ugyanazok voltak a problémáink, és a baráti körünk is ugyanaz volt.

Most viszont én itt nem beszélem túl jól a nyelvet. így nehezen megy a beilleszkedés. Ő munka mellett elkezdett tanulni, így már semmi ideje nincsen rám.

Többször panaszkodtam neki, hogy legalább heti egyszer csináljunk valamit együtt, hogy kimozduljak, jobban megismerjem a várost, és legyenek közös élményeink a bevásárláson kívül is.

Végül tegnapelőtt amikor szintén este 10re ért haza kifakadtam, és megmondtam neki, hogy ez így nem megy, ha nem férek bele az idejébe, felesleges itt lennem. Egy kapcsolat nem működik magától, arra időt és energiát kell szánni. Október óta egy kezemen meg tudom számolni, hány közös programunk volt, és abból összesen kétszer voltunk kettesben.

Belátta, hogy igazam van, megígérte, hogy jobban fog figyelni az időbeosztására, és mindképp több időt fog rám szánni. Főleg a következő napokban, hiszen az ünnepeket külön töltjük, mert én hazamegyek a családomhoz.

Erre tegnap este annak reményében, hogy időben hazaér, kitakarítottam a lakást, főztem a kedvencét, és alig vártam, hogy hazaérjen. Hát nem jött. 11kor felhívtam, nem vette fel. Éjfélkor hívott vissza, hogy munka után elment 1 sört meginni a munkatársakkal, de már jön hazafele.

Iszonyatosan rosszul esett, olyan ideges lettem, mint még soha. Reméltem mire hazaér, lenyugszom, és emberi hangnemben közölhetem vele a véleményemet. Viszont ő nem akart beszélni, fáradt volt, másnap korán kell kelnie, hagyjam aludni. Ezen úgy kiakadtam (mint írtam, nehezen fékezem az indulataimat) hogy elkezdtem kiabálni vele. Erre magára húzta a takarót, hogy nem érdekli, fáradt. Erre fel követtem el a hibát, ami megölte a bizalmát. Elkezdtem rugdosni a lábammal a lábát, és rázni, hogy figyeljen végre rám, legalább hallgassa meg, miért akarok szétrobbanni.

Ő is tudja, hogy nem bántásból rúgtam meg, nem fájdalmat akartam okozni neki, hanem egyszerűen csak a figyelmét akartam. Viszont szerinte utálattal tettem.

Tudom, hogy hibát követtem el a rugdosással, soha nem fajult eddig semmilyen vitám, és remélem nem is fog többet, mert látom a katasztrofális következményeket.

Nagyon megbántam. De nem mint írtam, nem csak ez a probléma, nem csak nekem kéne dolgokat megbánni. Én is attól rettegek, hogy már nem vagyok elég fontos. Tegnapelőtt amikor megígérte, hogy változtatni fog, még elhittem, de most már nem olyan könnyű semmit se elhinnem.