Te hogyan dolgoztad fel a szakítást?

Tudom volt már sok ilyen kérdés, de túl sok "hasznos" választ nem olvastam, amikor visszakerestem. 22 éves vagyok, tegnap szakítottunk a barátommal, állítása szerint már nem szerelmes belém. 2 évig voltunk együtt. Ő ennek ellnére, persze még találkozni akarna velem, de kérdem én hogy minek? Megölne a tudat, hogy én szerelemből lennék vele, ő meg szerintem csak azért mert nincs más. 2 évig voltunk együtt. Mikor kijelentette hogy már nem szerelmes belém, de nagyon szeret mint embert és ugyanúgy hiányzom neki, azt hittem hogy ott helyben meghalok. Mintha jól belémrúgtak volna, vagy én nem is tudom. Hogyan élte ezt túl az akinek ilyet mondott a párja? Mondanom sem kell, azóta egy élő roncs vagyok, nem merek emberek közé menni, mert képes vagyok bálhol elbőgni magam, egyszerüen mindenről ő jut az eszembe. A szemeim már teljesen feldagadtak a sok bőgéstől. Bőgve aludtam el, bőgve kelltem fel. Én nem akarom hogy ez sokáig így legyen. Nekem ebből egy nap is elég volt, nemhogy még hónapokig, vagy évekig ezt kelljen elviselnem. Azon gondolkodtam hogy elmegyek az orvoshoz és feliratok valamilyen nyugtatót, mert egyszerüen nem tudok aludni, csak kattog az agyam és nem tudok mihez kezdeni. Én még sosem szerettem így senkit és ennyire pokoli rosszul még nem éreztem magam. Persze, ezzel biztosan nem vagyok egyedül, aki ennyire rosszul éli meg a szakítást, pont azért lennék nagyon nyitott azoknak az emebreknek a tanácsaira, akik átélnek/átéltek ilyet. Sokan mondják hogy legyünk barátainkkal. Igen, hétvégén is hivatalos vagyok egy szülinapi bulira, csak félő hogy ideig-óráig érzem jól magam, aztán kibukik belőlem minden. Mit tegyek? Jelenleg nem is dolgozom sajnos, iskolába is csak egy héten 2x járok. Köszönöm a tanácsokat és tényleg bocs az ezredik ilyen kérdésért.