Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan zárhatnánk ki végleg...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan zárhatnánk ki végleg az életünkből?

Figyelt kérdés

24 éves lány vagyok, van egy másfél évvel fiatalabb húgom, akivel igazából sosem volt túl jó kapcsolatom, ez leginkább a féltékenységéből adódott (nem beképzeltség, de soha nem tudta elviselni, hogy csinosabb, szebb vagyok nála, a pasik is inkább az én társaságomat keresik helyette, és barátok terén is jobb a helyzetem.)

Neki volt egy komoly kapcsolata, együtt éltek, de 4 év után ez a kapcsolat kezdett tönkremenni. A barátjával mindig is jóban voltam, de mikor köztük ennyire rosszul alakultak a dolgok elég közel kerültünk egymáshoz.

Ennek már másfél éve, azóta is együtt vagyunk, de a testvérem ezt nem tudja elfogadni, azóta is zaklatja a páromat, sms-eket küldözget, hívogatja telefonon, nekem fenyegető üzeneteket írkál, és kavar a hátam mögött, a közös ismerősök, rokonok előtt le vagyok járatva, hogy elvettem a pasiját, pedig az ő kapcsolatuk akkor már rég nem volt szerelem, mikor én képbe kerültem.

Szeretném, ha végre leszállna a páromról, elfogadná, hogy ő engem választott, és hagyna minket békében élni, de mégis mit kéne tennem?


2011. nov. 2. 12:16
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%
Fú ha oltári szerelmes lennék sem lenne gusztusom egy olyan férfihoz,aki előttem a hugomat d*gta...Bocs de az életben nem tudnék ilyet feldolgozni,pláne ha én lennék a hug,és az exem most a nővérem d*gná...
2011. nov. 2. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
100%

Hát ne is csodálkozz hogy ilyen lett..

Míg te habzsoltad az életet ezek szerint testvérednek nem mentek valami jól a dolgai. Hálistennek nekem nincs testvérem ,mert ha ilyen testvérem lenne mint te ellenségekre már nem is volna szükségem.

2011. nov. 2. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%

Amúgy nem vagy beképzelt ahogy itt leírod magad. Á... Kicsit se!!! Küldjünk innen esetleg kötélet ? Egy tuskóhoz kötheted magad így kisebb az esélye hogy elszállsz!

Csak fütyülni tanulj meg hogy egy favágó ki ne vágjon.

2011. nov. 2. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
100%
megérdemled !! inkább a húgodnak adnék tanácsokat,hogy mit csináljon pluszba nehogy leragadjon az sms-nél meg a telefonálgatásnál ;)
2011. nov. 2. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem gusztustalanok vagytok, te is, meg a pasid is. Hajrá hugi! :)
2011. nov. 2. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%

Hát ne csodálkozz a hozzászólásokon,ez a szitu azért téged is minősít!ha igaz,amit a hugi csinál az gáz,de próbáld meg beleképzelni magad az ő helyzetébe!nem lehet kellemes!nekem a tesóm pasijai abszolút tabuk,akármennyire is szakítottak,még akkor is ha régen,még akkor is ha beleszerettem az illetőbe!nem helyes és ez nekem sehogy sem férne bele az értékrendembe!

hát nem bánom,h nem te vagy a nővérem!

2011. nov. 2. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
100%

a pasi is jellemtelen és őszintén szólva te is az vagy... h tehettél meg iylet a hugoddal? hogy választhattál egy pasit a saját testvéred helyett? nem lehet,h neked van kisebbségi komplexusod, mert elvetted tőle őt? Nem tudom, de én se mennék rá a lepattanóra... Akinek van egy kis tartása... nem tenne ilyet...

22/L

2011. nov. 4. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
74%
Tényleg nem kóser összejönni a hugod volt fickójával,még akkor se,ha nem is vettél el tőle semmit.A hugod meg nem változik meg addig míg nem fogja fel hogy a gyűlölet nem ad hanem elvesz.
2011. nov. 4. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
0%

Mennyi hülye van itt. Kisfiúk, miért ne szerethetne bele? A hugi minimum éretlen. Lehet hogy a kérdező is az, de a hugi csak egy hugi és az is marad.


Szerintem simán összejöhetnek, ha tényleg úgy volt, ahogy a kérdező leírta (tehát le lett zárva a kapcsolat).

2011. nov. 4. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
100%

együtt éltek, 4 év!!! utána kezdett tönkremenni és szted jó azt nézni,hogy 4 együtt töltött év után a testvéreddel jön össze a volt pasid??

De 4 év ide-oda + másfél év eltelt a testvér expasijával összejönni bunkóság a testvéreddel szemben. Lehet kicsit túlzásba viszi, mmint én személy szerint vérig lennék sértve és csöndbe próbálnám ezt elviselni,de a pasik jönnek mennek talán valamelyik megmarad,de hogy a testvéred maradni fog az biztos! Nem kéne vele így kib*szni..már elnézést.

2011. nov. 4. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!