Elképzelhető, hogy egy önimádó férfi azt hiányolja a párkapcsolatából, hogy abban speciel nincs abnormálisan körülrajongva?

Hosszú lesz, de örülnék ha elolvasnátok!

Egy évig voltam együtt a párommal. Mindig is látszott rajta, hogy kicsit túl sokat képzel magáról. Mindenről és mindenkiről nagyon kritikus véleménye volt, mintha Ő lenne az etalon, a megtestesült tökéletesség. A baráti körében vezérként, alfahímként viselkedett, bár gyakorlatilag ők kiáltották ki annak. Mindig az Ő szava volt a döntő, az ő véleménye a mérvadó. A szülei iszonyatosan elkényeztették, a nővére is úgy bánt vele, mint egy kiskirályfival. Na én voltam a nagy kivétel! Az én családomban, baráti körömben és a volt kapcsolatomban sosem volt divat a másikat isteníteni és nyalni a fenekét. Tőlem ugyan minden elismerést és szeretetet megkapott a párom, mert tényleg elmondhatatlanul szerettem Őt és ezt ki is mutattam (a leírtak ellenére Ő nagyon jó és értékes ember), de sosem ugráltam körül mint egy rajongó tini, mert nekem ez egyszerűen erőltetett. Sőt még a családjának és a barátainak sem nyaliztam(de mindenkivel jóban voltam, szerettek engem). Nem is gondoltam, hogy neki ez hiányzik, most viszont úgy látom, főleg itt rontottam el.

Nagyon jó volt a kapcsolatunk egy évig. Még egy nappal az előtt is, hogy szakítottunk volna, mondta, hogy mennyire szeret engem és éreztem is. Minden klappolt, soha nem veszekedtünk, a szenvedély is megvolt, és látszólag ő nagyon szeretett engem, és én is őt-azt nem csak látszólag. Tervezte velem a közös jövőt, aztán teljesen váratlanul lelépett, de gyakorlatilag meg sem tudta magyarázni, hogy miért. Úgy éreztem, azt várja tőlem, hogy könyörögjek neki, de ez megint csak nem én vagyok. Persze totálisan összetörtem,zokogtam, próbáltam jobb belátásra bírni,de nem könyörögtem, egyszerűen csak meg akartam vele beszélni a dolgokat.

Úgy érzem, neki valójában ez a hatalmas körülrajongás hiányzott, amihez a többi kapcsolatában is hozzá volt szokva. Máshogy nem tudom magyarázni a történteket, mert minden más tökéletes volt és nagyon hirtelen jött a szakítás. De ha már így alakult, szerintem azt várta tőlem, hogy könyörögjek neki, és bökte a csőrét, hogy én tudomásul vettem a döntését és lemondtam róla. A hab a tortán: 2 héttel a szakításunk után összejött egy nővel, aki a saját bevallása szerint buta, gyerekes és nevetséges a viselkedése, viszont úgy tűnik tökéletesen beleillik a képbe: A lány ugyanis módszeresen benyalta magát a páromhoz és a testvéréhez is, még akkor, amikor én voltam vele. Tudom, hogy vak vagyok, amiért nem vettem észre, mert az egész az orrom ellőtt zajlott, de egyszerűen nem hittem el, hogy neki ez kell. De azóta együtt vannak és az a lány úgy viselkedik, mintha fizetnének neki azért, hogy mindenkinek játssza az eszét, mindenkivel jópofizzon. Mostmár a párom körül van rajongva, bár egy olyan nő által, akin még a „szerelmük kitörése” előtt egy hónappal is gúnyolódott, de úgy látszik ez mellékes.

Tényleg ennyire fontos egy felnőtt férfinek, hogy a nő folyton a fenekét nyalja? Enélkül már nem is érzi magát férfinek? Mi ez valójában, önimádás vagy önbizalomhiány?