Más is retteg attól, hogy örökre egyedül marad?

Attól rettegek, hogy nem fogok tudni soha, senkit úgy szeretni, mint ahogy most szeretek valakit, aki nem szeret viszont engem.

És attól, hogyha mégis meg tudnék szeretni valaki mást, akkor nem tudnám boldoggá tenni, és "elüldözném" magam mellől.

22/L

Én szeretem azt gondolni hogy még van időm, és nincs veszve semmi:) igaz, hogy sokan, főleg ismeretségi körből már megállapodtak és/vagy családot alapítottak, de akkor sem szabad feladni a reményt:)

off: A válasz megírásának időpontja: tegnapelőtt 09:16

Tetszik a reklámod:)

Az egyedüllét nem kifejezetten zavar, de az annál inkább hogy lehet sosem leszek szerelmes.

20/L

Azért kedves kérdezö, 23 éves létedre elfogadhatnád azt, ha valaki hívö és ez ad eröt neki.

Én magam nem vagyok hívö, de pont az anyám lett hívö, aki a szakadék mélyén volt. Teljesen eladósodva, munka nélkül, folyamatosan lehangolva. 1 éve hisz a dolgokban és egy más ember lett belöle, dolgozik, rendbeszedte magát és egy kiegyensúlyozott vidám ember.

Amúgy, hogy a kérdésedre is válaszoljak.

Nem attól félek, hogy egyedül maradok, mert párt nem nehéz találni, csak olyan párt nehéz találni akivel kölcsönös a szerelem!

"Én nem rettegek, mert Isten megígérte hogy segít társat keresni az embernek és én bízok benne. Korábban, amikor ezt nem tudtam, mindig azon voltam hogy barátnőt keressek magamnak. De amióta megtudtam hogy ki az Isten, sokkal nyugodtabb vagyok ezt a témát illetően. "

Hogy te mekkora egy barom vagy!

én naponta keresem a párom, eddig mindhiába :/

egy 21 éves, alacsony, vékony fiú vagyok

a baj, hogy én már most akarom, nem bírom kivárni, amíg végre lesz valakim, így is vártam jó pár évet és félek, hogy továbbra is így fog folytatódni, akkor még 30-40 évesen sem lesz senkim és szűz maradok

de inkább az fáj, hogy látok annyi szép párt ölelkeznek, puszilják, csókolják egymást és olyankor úgy rám tör a vágy, bár nekem is lenne ilyen csodás barátnőm

aztán meg el is szomorodom, mert engem nem szeretett még egy lány sem, pedig mondták már, hogy helyes meg aranyos fiú vagyok, de mivel elég zárkózott és félénk is egyben és kezdeményezni sem merek, így sosem tudtam semmilyen kapcsolatot sem kialakítani

a legrosszabb, hogy már régebb óta vágyom társra, mint sok ismerősöm és míg nekik összejött én meg maradtam egyedül, olyan rossz, mert úgy érzem engem senki sem szeret, pedig én fiú létemre inkább ilyen szeretgetős, odabújós típus vagyok, főleg, ha meg fog valami egy lányban, odáig tudnék lenni érte :)

de mégsem vesznek észre, mert én inkább a háttérben húzódom meg, csak szemezni szoktam a lányokkal

Nem attól rettegek,hogy örökre egyedül maradok,mert sosem leszek egyedül,tudom,ha akarom,mindig lesz valakim. És bár most sem vagyok egyedül,5 hónapja vagyok kapcsolatban,szerelmesen,attól félek,hogy sosem találom meg életem párját,aki kitart mellettem egy életen át...Habár a párommal szívesen képzelek el közös jövőt...sőt,talán azt is mondhatom,hogy tökéletes társ számomra....mégis félek. Leginkább azóta,hogy szinte az összes ismerősöm hosszú és boldog párkapcsolatban él,összeköltözve/eljegyezve/gyereket várva,vagy éppen jövőre férjhez menve:D Szívből örülök a boldogságuknak,de közben szánalmas módon sajnálom magam és kesergek azon,hogy vajon nekem lesz-e egyáltalán ekkora szerencsém(eddig nem nagyon jutott ki a jóból,pedig se ronda,se buta,se idegesítő nem vagyok)...

21L

Igen szerintem mindenki retteg, ha nem is folyamatosan, de legalább egyszer életében.

Én párkapcsolatban voltam, mégis magányosnak éreztem magam, és féltem hogy így kell leélnem az egész életem.

Aztán jött a mentő gondolat:-))) 6,8 milliárd ember él a földön (akkor még kb. annyi volt) kizárt dolog hogy ebből legalább 1 lelki társam ne legyen.Lehet hogy másik kontinensen él, lehet nem értjük egymás nyelvét, és lehet ha belenyugszom sosem találkozom vele, és lehet engem keres éppen. :-))

Hiszek abban hogy minden okkal történik!Mindig olyan helyre vetődünk ahol van számunkra valaki, vagy valami amit meg kell ismernünk hogy tovább léphessünk. Ha egyedül vagy és magányos, annak is oka van.Abban a lelki állapotban, ha figyelsz magadra, és félre teszed a sajnálatot- félelmet, olyan dolgokra jössz rá ami fontos építő köve lesz életednek, és aztán tovább léphetsz.

De ezt nagyon nehéz így gondolni!

Talán nagyon optimista voltam, de én valóban magamhoz vonzottam valakit akivel nincs közös nyelv, de soha senki nem nézett olyan mélyen a szemembe, és még nem éreztem előtte olyat hogy én ismerem őt.És tudom hogy valami hasonlót érez.( egy ismerőstől aki beszél vele egy közös nyelvet)

Nem vagyok vele, mert valószínűleg nincs itt az ideje, és ugye nem is értenénk egymást.Jelenleg nyelvet tanulok, de nem fogom őt keresni, mert biztos vagyok abban ha kell akkor találkozunk bárhol a világban. Ami azért nagyon fontos!! Soha ne félj kilépni a megszokott környezetedből. Ha megteszed, biztos lehetsz abban hogy nem fogsz egyedül maradni.Nemhogy örökre, soha. Bízz benne!