Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért tehette ezt velem?

Figyelt kérdés

A sztori hosszú, és tudom, már nem is kellene foglalkoznom vele, de nem tudok továbblépni, amíg nem tudom a választ erre a kérdésre.

Tavaly szeptemberben megismertem egy 10 évvel idősebb férfit, aki erős érdeklődést mutatott felém, és nagyon szépen elkezdett kibontakozni köztünk valami. Ám két hónap után eltűnt a varázs, teljesen megváltozott, olyan lett, mintha cseppet sem érdekelném és csak kolonc lennék a nyakán. Alis akart beszélni velem, találkozni meg még ritkábban, kb. 2 havonta egyszer néhány órára... olyankor persze nagyon rendes volt velem, és mindig sikerült elhitetnie, hogy igenis érdeklem és törődik velem. Azt hazudta, hogy együtt vagyunk és szeret. De cseppet sem hiányoztam neki hetekig, még a leveleimre sem válaszolt. Gondolhatná az ember, h dugni kellettem neki, de a fájdalmas igazság az, hogy még arra sem. Egy évig voltunk "együtt", és ezalatt 2x volt képes lefeküdni velem. Pedig én minden találkozás alkalmával nyomatékosítottam benne, mennyire vágyom rá, és általában ő is készen állt volna rá fizikailag (elég rendesen éreztem). Akkor miért nem? És mire volt jó ez a színjáték? Mire kellettem neki? Miért igyekezett "megtartani" a hazugságokkal, miközben tett rám magasról? És amikor el akartam hagyni, miért akart visszaszerezni? Miért fektetett ebbe a hadjáratba energiát? A mai napig nem értem...mire kellettem neki, ha nem érdekeltem és ha nem is csak kefélni akart? gazdag sem vagyok, inkább ő adott nekem pénzt, mint fordítva...szóval emiatt sem lehet...


22/L


2011. okt. 18. 21:09
 1/4 anonim ***** válasza:
Mindenki életében vannak megmagyarázhatatlan dolgok, amire talán sose tudjuk meg a választ...
2011. okt. 18. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
érdekes fickó...talán még ő maga sem tudta mit akar...
2011. okt. 18. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Veled nincs baj!Kifogtál egy gyökeret.Nem téged minősít ez nyugi!ezek annyira profin elhitetik Veled hogy akarnák ők de vmiért nem lehet, hogy el is hiszed!!!DE!!!Fel a fejjel!!!Legközelebb messziről felismered a fajtáját!!!(hasonlóképpen jártam)
2011. okt. 20. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 specialsound ***** válasza:
Minden nap más csajhoz megy, lehet olyan sok van hogy 1-2 hónap mire sorra kerülsz.
2011. okt. 20. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!