Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem bírok a barátommal,23 éves létére nem veszi komolyan a tanulást, játszik, elszórakozik, filmeket nézeget, a vizsgatételekből meg semmit se tud - mit csináljak vele?
Mi már évek óta együtt vagyunk, és az biztos, hogy ilyen nincs a háttérben (sajnálom, ami Veled történt :( ) úgy érzem, hogy a jelenben szeret, csak a közös jövőnkre nem akar gondolni. Mármint nem azért, hogy inkább mással lenne, hanem mert komolytalan.
Igen, én is úgy gondolom, hogy a költségeket közösen kellene majd fizetnünk...
Nem tudom, mivel játszik, én nem értek ezekhez, sose volt ilyenekre időm, nem is érdekel. Nem a WOW, azt tudom, mert egyszer mondta, - de többen játsszák interneten.
"Gyakorlatilag adoptáltál egy túlkoros gyereket, ez nem felnőtt férfi, hanem egy kamasz."
Hát, néha így érzem. Eleinte pedig tetszett, hogy nem komoly, mint a vakbélgyulladás, nem a számlákon kesereg stb. tehát szórakoztatóbb társaságot nyújtott, mint mondjuk egy meglett, dolgozó harmincas (előtte való exem), sose nyavalygott, hogy jaj ő fáradt, sose volt ideges (mert nem is nagyon volt mi miatt) - de ez most már túlzás, azért a 2 közt kellene, hogy legyenek átmenetek, és most már berágtam.
Igen, pont onnantól kezdett el zavarni, hogy hosszútávra is terveznék vele, mert annyira jól megvoltunk.
Azzal tehetsz jót neki, ha elhagyod. Meg még páran utánad. Abból talán tanul.
Ha nem tudod elképzelni, ahogy irányítja a közös életeteket, akkor ne kezdj közös életet vele!
Nem uralkodásról beszélek, hanem irányításról. Legyenek céljai, tegyen értük, és vegye figyelembe, hogy te mit szeretnél.
Irányíthatsz te, de mi lesz 15 év múlva, néhány gyerekkel, úgy, hogy ő alig tett valamit? Egy idő után megszűnsz szeretni őt, ha ilyen marad.
Mondjuk 23 évesen, pláne ilyen nevelés mellett még persze, hogy komolytalan. A szülei szúrták el, és most már neki kell helyrehoznia. Ha szereted, akkor elfogadod, ha nem tudsz vele előrébb jutni, akkor elmondod neki, hogy miért, és elhagyod.
Hányadik barátnője vagy?
"Hányadik barátnője vagy?"
Voltak elég fiatal korától kapcsolatai, én a harmadik hosszabb.
"hogy lehetnek az elveitek azonosak?"
Lehet, hogy mert szerelmes vagyok, beképzelem a gondolkodásbeli hasonlóságot :( De elvontabb dolgokra, politikai nézetekre gondolok például.
Intelligens, értelmes srác, ezért mondom, hogy be nem áll a szánk, olyan jókat beszélgetünk - de a gyakorlatot tényleg kevesellem most már :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!