Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Vége. Hogy dolgozzam fel?

Figyelt kérdés

Életem első szerelme volt. És az első fiú is az életemben.

Több mint egy évig tartott a kapcsolatunk. Ki szeretett belőlem, már nem érez mást csak barátságot, és teljesen bezárt. Mikor rám néz olyan mintha azt mondaná a szemeivel, "hagyj engem békén"

A nyáron még minden rendben volt. Dúlt a szerelem. Aztán munkába állt, jöttek a gondok az életében, leginkább anyagiak, nem érezte jól magát a munkahelyén, nem úgy alakultak a főiskola dolgai, ahogy tervezte, és torlódtak az adósságai.

Én mindvégig mellette álltam, de érezem, hogy valami nincs rendben, csak álmomban sem gondoltam volna, hogy idáig süllyedtünk.

Kértem hogy adjunk ennek még egy esélyt, annyit sem akart. Mert hogy már nem szeret engem. És hogy valójában sosem tudta elképzelni a kapcsolatunk hosszútávon. De ebbe ő maga sem akart belegondolni.


Fogalmam sincs hogy dolgozzam fel.

Nem tudom mit kéne tennem. Fel sem tudom fogni hogy vége. Alig alszom valamit, sírva fekszem és sírva kelek, az étel alig megy le a torkomon. És azt kívánom bárcsak érne valami nagyobb csapás, hogy mindezt feledtethesse velem.

Úgy érzem meg fogok őrülni. Ha csörög a telefonom, ha smsem jön, azonnal kapok érte, hátha ő keres.

Hogy felejtsem el minél gyorsabban, ha mindenről ő jut eszembe? Ha annyira az életem részévé vált, hogy bármihez akarnék kezdeni, ott van? (még ha csak gondolatban is)


Ő nem csak a szerelmem volt. A legjobb barátom. A társam. Mindenen. De most elment. És nem tudom mit tegyek.


2011. okt. 11. 09:05
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

vigaszként neked


http://www.youtube.com/watch?v=hF0xf90cNTw



amúgy sztem ez nagyon durva én is lepadlóznék ettől, beszélj vele ha még tudsz

2011. okt. 11. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 Smartguy86 ***** válasza:

Sajnálom, hogy ezt mondom, de ennek semmi köze ahhoz, hogy sok volt a probléma az életében. Az még nem ok a kiábrándulásra. Nálatok egyértelműen a nem megfelelő kommunikáció volt az ok. Te sem őt szeretted, hanem azt, akinek hitted őt, ő meg szintén így volt veled. Elvoltatok, függöttetek egymástól, de valódi bizalom és együttérzés nem volt köztetek. Ezt mutatja az is, hogy ő sose tudta volna elképzelni veled hosszútávon. Ez azt jelzi, hogy rengeteg kimondatlan probléma volt köztetek, amit szépen a szőnyeg alá söpörtetek. Most kibukott belőle, hogy neki ez már nem kell és téged meg úgy ért ez, mintha eddig semmi baja nem lett volna veled. De volt. Persze te ugyanolyan hibás vagy a dologban, mert te sem mondtad ki a problémákat, te sem akartál továbblépni egy következő szintre, csak élvezted a biztonságot és a kényelmet, hogy van, aki szeret. Kihasználtad őt érzelmileg. Gyakran folynak így a kapcsolatok a világban, és sajnos te is áldozatul estél ennek.


Azt tudom mondani, hogy még ha fáj is, járjon az a fejedben, hogy aminek vége van, annak vége is kellett, hogy legyen. Ez egy JEL! Jelzés arra, hogy valamit nagyon nem jól csináltál. Kevés időt fordítottál arra, hogy megismerd magadat és a társadat. Ebből tanulni kell, és a következő kapcsolatodban már ezek szerint élni. Mert lesz következő!! Nem tudom, hány éves vagy, de még előtted az egész élet. És hidd el nekem, hogy sokkal jobb társakra is lelhetsz majd, mint az a fiú, aki sose volt veled igazán őszinte, és sose értékelhette azt, ami te vagy valójában.


Most, hogy szabad vagy, kezdj valamit a saját életeddel. Ne függj senkitől, főleg ne attól, aki eltaszít magától! Kezdj el sportolni, tanulj és művelődj, és főleg SZÓRAKOZZ! Szerezz új barátokat, akik pozitív és vidám emberek! Ha te változol, a világ is változni fog körülötted - de úgy, ahogy te is. Ha szomorkodsz, a világ beszürkül, ha vidám vagy, a világ is színes lesz Neked!

2011. okt. 11. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

23 vagyok

és azt hiszem a kommunikáció az amivel részemről sosem volt probléma, sőt. Túlzottan is kimondtam a dolgokat. Őt pedig hibába kérdezgettem csak ritkán felelt. De végül mindig sikerült, mindent megbeszélnünk. Eddig...


és köszönöm a számot

2011. okt. 11. 09:21
 4/11 Smartguy86 ***** válasza:

Ez a "végül mindig sikerült minden megbeszélnünk" nem azt jelenti valójában, hogy te szépen lenyomtad a saját véleményedet az ő torkán? Mert igazad van, úgy is meg lehet beszélni a dolgokat, hogy ő szóhoz se jut, aztán ha már elege van, akkor inkább belemegy abba, amit te akarsz.


A rendőrök szívesen szokták alkalmazni ezt a fajta vallatási módszert erősködő bűnözők esetében... :)

2011. okt. 11. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Kicsit tahónak hangzik majd, de by Barney Stinson

Hívd össze a barátnőidet és toljatok fagyit és az Igazából szerelmet (esetleg egy rakás Mag Ryan-es romantikusos filmet) addig amíg nem egyszerre jön meg.

Ez olyan ki kell várni amíg elmúlik dolog. Aztán mehetsz bulizni, meg amit följebb javasoltak.

2011. okt. 11. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Nem tudom hogy lehet feldolgozni, velem nyár végén szakított. Mindennap rá gondolok.... szörnyű... Ő volt nekem a mindenem
2011. okt. 11. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Általában én adtam fel. Megemésztettem és tovább ment minden. Talán ez volt a baj. Túl sokat adtam fel.
2011. okt. 11. 09:33
 8/11 anonim ***** válasza:

Most lehet szörnyú amit írok, de csak azért érzed ezt most ilyen fájdalmasnak, mert az első volt az életedben. Hidd el, sokan vannak még és a későbbi kapcsolataidból rá fogsz jönni, sosem vagy egyedül. :)

Engem is ért már pár szakítás, én is szakítottam eddig kétszer, és mindig azt hittem, hogy megőrülök a fájdalomtól. Aztán rájöttem, hogy az a sok fájdalom azért volt, hogy tanuljak belőle és végül megtaláljam az igazit.

23 éves vagyok, 14 éves koromban volt az első kapcsolatom, ami 10 hónapig tartott, én is így éreztem, mikor szakított velem. Aztán volt két kapcsolatom, ami egy-egy hónapig tartott. Aztán jött az első három éves (általában két hónapig maradtam csak egyedül, nem én kerestem új pasast, így alakult), amiből én szálltam ki, mert már nem szerettem a srácot. Aztán jött egy újabb 10 hónapos kapcsolat, ahol egyértelmű volt, hogy a srác nem szeretett, csak azt akarta tőlem, de nm voltam képes elfogadni (ekkor voltam 19 éves). Én nagyon szerettem őt és mikor szakított megőrültem teljesen. Aztán jött a következő három éves kapcsolatom, amiből szintén én szálltam ki a mostani kapcsolatomért. Mert megismertem a párom, aki 33 éves. Számomra ő a tökéletes pasi, akire mindig vágytam és fordítva is így van. Imád engem, elkényeztet és ez is már 10 hónapja így van. Babát tervezünk, családot, esküvőt, mindent.

Nyugodj meg, ez most fáj, de mindennek meg van az oka. :)

2011. okt. 11. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

Én sosem voltam egy szerencsés típus a szerelemben... valamiért sosem a megfelelő fiúkba botlottam bele. És nem is vagyok túl kelendő, pedig vonzónak tartanak, jó fejnek,jah és már az álomnő kifejezést is használták rám, de mily érdekes mégsem kellettem...

és mi is terveztünk, azaz mint kiderült csak én...

23évesen egy lányban már megfordulnak az ilyen gondolatok, és ő is ilyen beállítottságú volt, ugyanúgy képzeltük el az életünket, csak épp ő nem velem...


miért nem tudta megutáltatni magát? akkor talán könnyebb lenne, és nem azt érezném hogy fogta és elvágta az életem

2011. okt. 11. 10:12
 10/11 anonim ***** válasza:
Az élet megy tovább, próbáld meg elfelejteni új emberekkel megismerkedni, járj el szórakozni stb. A lényeg, hogy keveset gondolja rá és többet foglalkozz a barátaiddal és tényleg ismerj meg új embereket. Igazán hatásos "gyógymód" erre nincs, mindenki máshogy éli meg. A lényeg, hogy próbáld meg elterelni a gondolataidat, találja olyan elfoglaltságot, ami leköt stb. Ennél többet te sem tudsz tenni.
2011. okt. 11. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!