Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátnőm belekeveredett egy szektába és teljesen megőrült. Mihez kezdjek most vele?
Az új szomszédai rángatták bele. Elvitték egy gyűlésre vagy mire és úgy jött haza, mintha kimosták volna az agyát! Azóta többször is elment velük. Teljesen átszellemült, mindenhez tök nyugisan áll hozzá, úgy beszél velem, mint egy ovissal! "Egyél szépen egy kis tejbepapit..." Komolyan ilyeneket mond! Akármit mondok neki, kedvesen vagy ingerülten, így válaszol. Egyszerűen nem lehet felidegesíteni. Mosogatás közben olyanokat énekel, hogy Jézus él és szeret engem...
Azelőtt a falra mászott a szektásoktól és azt mondta, csak azért megy el a szomszédokkal, hogy aztán jót röhögjünk rajtuk. Erre így jött haza! Mit csinálhattak vele?!
Hat éve vagyunk együtt, tudom, hogy ő alapból teljesen normális. Kétségbe vagyok esve! Már arra is gondoltam, hogy elviszem innen minél messzebbre, akár külföldre is. Majd csak találunk valahol munkát, de ez így nem maradhat.
Ti mit tennétek a helyemben?
milyen vallású a csaj?
vidd el a vallásához megfelelő templomba és beszélj a pappal hogy segítsen nektek!
ha valaki akkor a pap tud segíteni!
higy nekem nem viccelek!
sok sikert!
de ha akarod kihozhatod külföldre!
mi is itt vagyunk a párommal!
de elötte vidd el a templomba!
Pszichológushoz vidd el szerintem. Illetve először beszélj egy pszichológussal, hogy mi a teendő, nehogy még nagyobb hibát kövess el azzal, hogy dokihoz akarod vinni. Talán tud rá mondani valamit, és a tanácsa alapján eldöntheted, merre tovább.
Sok sikert! Aztán írj, mi lett vele!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!