Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Melyik ponttól "járás" a kapcsolat?
Nekem sose volt olyan kapcsolatom, hogy nyíltan kimondtuk volna, hogy na mostantól járunk, meg egy pár vagyunk :) Mindig jött magától, mindkét esetben úgy, hogy megcsókolt a srác, utána már minden nap kézenfogva mászkáltunk, stb.
De szerintem az első csóktól számít, feltéve, ha látszik, vagy úgy alakul, hogy nem csak egy éjszakás lesz a dolog, hanem hosszútávú...
Szerintem feltétlenül a csóktól számít, bár a járás kezdete és az első csók a kapcsolatok kilencven sok százalékában egybe esik.
Szerintem ez főleg egy ilyem mentális átállás, amikortól úgy gondolsz a másik félre, úgy mutatod be, mint a barátod/barátnőd.
perzse erre van pár remek ellenpélda, mint amikor anno a 11 éves osztálytársaim jártak. Illetve csak mindnekinek elmondták h járnak, de meg nem fogták volna egymás kezét, csak vihogtak ha meglátták egymást. :)
jaj bocsi, a NEM szó kimaradt az első mondatból :).
Tehát helyesen: NEM feltétlenül az első csóktól számít.
(előző válaszoló)
Hát akkor én most mindenkit megcáfolok.
Első randi 6.-án, első csók 20.-án, WIW-en "kapcsolatban" kb 2 hónap után.
És mikortól járunk? kijelöltünk egy időpontot, h lehessen mit "ünnepelni", ha oda jutunk, ez lett 6.-a. De már előtte is megvolt minden, ami kell, és utána sem volt meg sokáig az "alap".
Úgyh sztem attól fogva, h mindketten tudjátok: ti egy pár vagytok. Ha más nem, kiegyeztek egy időpontban. :) (23/L)
Hát mi kimondtuk, hogy akkor mostantól járunk és hurrá :))
Első csók, szex stb. már előtte megvolt, és évek óta ismertük egymást. De később döntöttük csak el, hogy akkor járjunk mert tényleg mindketten ezt akarjuk.
Amúgy szerintem egy normál kapcsolatban nem kell kimondani, amikortól sokat találkoznak és szerelmesekként viselkednek, akkor már járnak :)
Nekünk is megvolt már az első csók vagy egy hónappal előtte, de elvileg nem voltunk együtt. Aztán együtt elmentünk egy ismerőse esküvőjére, és ott megkérdeztem, hogy ő akar-e velem "járni"? :D (mert szegénykém olyan esetlen meg mulya volt, hogy azt se tudtam mit is szeretne) És azt mondta hogy ő szeretné, igen. Onnantól számoljuk. Lassan 1 éve már. :)
L/22
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!