Nem félsz, hogy többé nem látod majd Ő-t?

Nagymamám 86 évesen meghalt, egyik pillanatról a másikra, majd papám rá egy évre.

57 évig voltak házasok, itt közöttünk.

Nem tudom igaz-e, azt mondják van valami élet a halál után, de akárhol is vannak, Ök örökre együtt vannak.

Szerintem érted.

Egyszerűen nem gondolok rá. Majd a Jóisten eldönti, milyen sors vár rám, és hálás leszek minden percért, amit Vele tölthetek. Ha az egész életemet végigaggódom, hogy mi lesz majd, ha el kell válnunk, akkor sose tudom élvezni a pillanat varázsát. Egyszer úgyis találkozunk újra, a Mennyben.

A nagymamám 20 évesen ment férjhez és 54 évesen elvesztette a férjét, akit mindennél jobban szeretett. Aztán 78 évesen elvesztette az imádott fiát, aki nem nősült meg, hanem a Nagymamámmal élt azután, hogy meghalt a Nagypapám. Most 88 éves... Leélt 34 boldog évet a férjével, a családjával, s majdnem ugyanennyi ideje van már egyedül. Persze mi sokat látogatjuk, de attól még egyedül éli a mindennapjait. Mégsem kesereg soha, hanem elfogadta, hogy Isten ezt az utat jelölte ki számára, hát addig jár rajta, amíg le nem telik az Ő ideje is a földi életben...

Nekem is a hit segít abban, hogy túllépjek rajta, ha el kell veszíteni valakit, eddig is segített, és már "előre" erre gondolok, mikor eszembe jut, hogy egyszer el kell majd válnom a szeretteimtől...

De a lényeg, hogy nem szabad folyton erre gondolni, mert akkor nem fogod tudni igazán élvezni az életet, az együtt töltött perceket.

20/L

ezen nem kell aggódni, főleg nem 22 évesen. ha így is lesz (ami valószínű egyébként, mert a nők átlagéletkora magasabb), addigra lesznek gyerekeid, unokáid, akikben örömödet leled majd.

amúgy attól még lehet valaki szerelmes, hogy az ilyen szövegeket nyálnak érzi.