Az összeveszésből csak mindig nagyobb lesz. (kifejtve)?

Neked is éppen annyira magadba kellene nézni, mint amennyire ezt tőle elvárod. Nekem ez a szituáció úgy hangzik, hogy mindig te vagy a sértett és neki meg pitiznie kéne, hogy megbocsáts neki... Ez nem így megy. Valószínű azért nem tudtok "megbékélni", mert mindketten az "engem ölnek vagy én ölök" elv alapján álltok neki vitatkozni. Semelyikőtök nem hajlandó engedni, az érzelmeitek elborítják az agyatokat, és a vitából veszekedés lesz. Aztán jön a személyeskedés, és onnantól már nem két intelligens ember vitája az egész, hanem két egoista állaté, akik minden áron nyerni akarnak.

Képesnek kell lenni a kompromisszumra és arra, hogy kizárd az érzelmeket minél előbb. Ha ez nem megy, akkor nem fogsz tudni ésszerűen gondolkozni, csak a saját önző érdekeidet fogod szem előtt tartani, a másik mondandója meg elsuhan a füled mellett.

Ebből aztán pontosan az alakul ki, amit te is írsz.

Nekem is ismerős a helyzet. Mivel nem páromról, csak egy nagyon jó lány barátomról van szó én már megtanultam elfogadni ezt bármennyire nincs is értelme...

Az nem megoldás, hogy összeveszünk, és soha nem beszéljük meg utána csak úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi sem. A másik pedig, hogy bárki is hibázott nagyobbat, bárki is a bűnös ő sosem hajlandó bocsánatot kérni, vagy megbeszélni...

Tudom, hogy barátilag szeret, de hát túl nagy benne az "önzőség", túl büszke magára na és ő próbál irányítani, felülkerekedni, ha őt ez boldoggá teszi hát legyen...

Azt pedig, hogy mit lehet tenni.. fogalmam sincs, ilyen esetben néha nagyon meg tudom mondani neki a magamét és van, hogy akkor észreveszi magát, de ez akkor sem old meg semmit. Ha erre valaki tud igazán jó, normális, békés megoldást az bizony engem is érdekelne.

Nő és férfi nem egyformán működik. Mindkettő ember, de ez evolúciós örökség :) A nők gyakran jobban el vannak foglalva a dolgok érzelmi oldalával és vonzataival, míg a férfiak inkább az értelmi részét részesítik előnyben. Ebből aztán vannak nézeteltérések. Ezzel nem azt mondom, hogy egy férfit nem ragadnak el az indulatai és az érzelmei! Nagyon is elragadhatják, de csak abból kifolyólag, hogy ő kíván dominálni! Ha a férfi és a nő egyszerre kíván dominálni (tehát nyertes-vesztes felállás), akkor abból veszekedés lesz!

Meg kell tanulni a domináló feleknek a "nyertes-nyertes" felállást elsajátítani. Egy párkapcsolatban mindig kell legyen ilyen felállás! Ha nincs, akkor annak előbb vagy utóbb vége lesz.

Szerintem a jó megoldás: amint felvetőd egy probléma, eleve úgy kell hozzáfogni a megvitatásához, hogy az érzelmi oldal ki legyen zárva. Ezt sajna gyakorolni kell! Meg kell tanulni lehiggadni, elszámolni 10-ig, ahogy mondani szokták. Utána:

1. Sose azt hangsúlyozd, hogy a MÁSIKkal mi a baj! Mindig azt mondd el, hogy téged miben érint rosszul a dolog. Ne kritizálj!

2. Figyelj oda a másik véleményére is! Ne legyél önző, ne hidd, hogy az adott helyzetben csak neked lehet igazad!

3. Ne személyeskedj! Különítsd el a személyt a tetteitől! Ne azt támadd, ami ő, hanem azt, amit csinált!

4. Kérdezz, érdeklődj! Mindig látsszon rajtad, hogy érdekel a másik fél véleménye és nem csak a saját mondandódat szajkózod orrvérzésig!

Ha ezeket az elveket betartod, akkor a vita nem fog átmenni veszekedésbe! Nem kell úgy felfogni egy nyertes-nyertes pozíciót, hogy leadtad magad, hogy "papucs" lettél. A papucs az vesztes! Egy kompromisszumnál mindkét fél nyer, mert mindkettő meghallgattatott és számba lett véve a véleménye! Addig ne érezd magad vesztesnek, amíg számít, amit mondasz. Egy biztos: a veszekedésnél SENKINEK a szava nem számít! A veszekedés egy vesztes-vesztes felállás! Ezt kerüld el minden áron!

Ez szép és jó lenne, csak:

1. Hiába mondom el, hogy az adott dolog nekem rosszul esett(és hogy miért esett rosszul), vagy nem értem mért csinálta, ő csak azt szűri le az egészből, hogy már megint baszogatom őt és "hozzávágom a hibáit."

2. Hiába próbálnék figyelni a véleményére, ha nincs neki! Nem érvel, nem magyaráz, pusztán annyi, hogy hogy van képem felhozni a hibáit, és mért nem tűröm el(és sokat el is tűrök, de a végtelenségig nem lehet)

3. Ha pedig mégis megpróbál érvelni, akkor nem megmagyarázza, hogy mit mért csinál, hanem egyszerűen azt hajtogatja, hogy ennyi erővel én se vagyok jobb meg nekem is vannak hibáim.

Most ezek alapján elég gáznak tűnhet a helyzet, de amúgy minden szép és jó csak egyszerűen ő olyan akivel nincs értelme vitázni, mert semmivel nem tudod meggyőzni...

Sajnos ez nem úgy megy, hogy eddig öltétek egymást, aztán nekiálltok tisztelni a másikat... Ezt már az elejétől fogva így kell kezdeni.

De látod, te is rosszul állsz hozzá, mert nem azt mondod el, amit a dolgok benned keltenek, hanem azt mondod neki, hogy miért ő a hülye. Ha rátámadsz, akkor mit vársz a védekezésen és a visszatámadáson kívül?

Nem ez az első eset, így volt ideje elkönyvelni, hogy te egy olyan ember vagy, aki mindig le akarja őt dominálni, ő meg nem hagyja magát, úgyhogy mostmár dacból mondd neked ellent.

De egyébként még mindig ott van megoldásként, hogy hagyod a fenébe, szakítasz, mert neked erre nincs szükséged. Nem megy ez mindenkinek, sőt sokaknak sose fog menni, mert nem elég érettek és intelligensek ahhoz, hogy ésszerűen tudjanak vitázni. Ehhez fel kell nőni. Amíg csak a gyermeki "hisztis én" dominál valakiben, addig képtelen lesz felnőttekhez méltó vitára. Ez sajna nevelési kérdés is, akit elkapatnak, az ilyen lesz...