Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Eléggé érdekes helyzet, fogalmam sincs mit tegyek. Szerintetek?
A barátom szakított velem 7 hónapja. Őrülten szeretem még mindig, nagyon szerelmes vagyok belé.
Nem beszéltük meg a szakítást, neten szakított. Mostanában sokat olvastam itt, hogy mással is történt így.
Emiatt azonban nem bírom lezárni a törénteket, hiszen a fiú nagyon szeretett engem, csak a kapcsolatunk tönkrement külső körülmények hatására, és belefáradt bizonyos dolgokba.(nem részletezném) Még fiatalok vagyunk, első szerelem volt, és a fiúm belezavarodott az érzéseibe. Úgy érezte a végén, már nem szerelmes,csak szeret, ezért "szakított".
Tudom, hogy számára nagyon sokat jelentettem, és azt is, hogy nem lenne esélytelen, ha megpróbálnám visszaszerezni, de nem tudom, hogyan tegyem.
Tippek? Mit tegyek, hogy ne vegye nyomulásnak?
Egy beszélgetést azért csak megejthetnénk szemtől szemben.
Vagy tévedek?
Ez már zaklatás, ha beszélek vele az érzéseimről, és elhívom?
két hónapja szakított velem is a barátom, nagyon szerettem őt tekintettem szinte az elsőnek mert senkitse szerettem még ugy mint őt, de szakított velem mert hogy már nem szeret úgy, összevan zavarodva és hogy így nem jó.(mellesleg régóta ismertük egymást mielött járni kezdtünk) na de ezt nem élőbe mondta el nekem, interneten szakíott velem. hirtelen nemis tudtam mitcsináljak mert én éreztem hogy szeretett mikor velem volt. na de rá egy hónapra egy buliba találkoztunk és elmondta h nembírja nélkülem és nagyon szeret és sajnálja ami történt. azóta eggyütt vagyunk és sokkal jobban kijövünk egymással mint eddig:)
na szóval semmise lehetetlen:) beszéljétek meg. énse gondoltam volna hogy ez lessz.:)
Köszönöm a válaszod.
Hát bizony te nagyon szerencsés lány vagy . :)
Engem már 7 hónapja nem keresett, de velem is interneten szakított.
Szerinted elhívjam beszélgetni, vagy hasonlók?
Ha nem teszem meg, rossz érzés lesz, és semmit nem veszíthetek.
Mi mondjuk nem is találkoztunk.
De amúgy amit leírtál, az teljesen egyezik az én történetemmel, csak az idők nem egyeznek. :)
(neked nem mondott ilyet pl. hogy nem tudom mit érzek, de már nem vagyok szerelmes szerintem, és járna veled tovább, de bűntudata lenne?)
Nekem ilyenek mondott.
de igen, elsőnek azt mondta összevan zavarodva a végén meg már hogy nem szeret. persze elgondolkodtam rajta hogy igaz-e mert egyik haverjával jóba vagyok és ő szerinte szeretett mert sok mindent megbeszéltek.. én nem kerestem hanem ő.
hát 7hónapnál nem tudom hogy hogyvan ez. ha te szereted lehet hogy ő is, főleg hogy nincs senkije. szerintem elsőnek csak igy kezdjetek el beszélni és ha úgy érzed mondd el mit érzel iránta:)
Hu, nekem is pont ezt mondta. :O
Először, hogy össze van zavarodva, azután pedig hogy nem szeret.
Pedig tudom, hogy szeretett. És azt is, hogy szeret. :S
De mit csináljak?
Nem bírok tovább várni.
Köszönöm a választ! :)
Egyébként megkérdezhetem, hány évesek vagytok?
És hogy volt-e valami oka a kiszeretésnek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!