Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Tönkre ment a kapcsolatom mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tönkre ment a kapcsolatom mit tegyek?

Figyelt kérdés

Na szóval a helyzet a következő, volt barátnőmmel 2év és pár hónap után szakítottunk. A kapcsoalt elején nemvolt semmi probléma minden szép és jó 2hónap után össze is költöztünk. Az első év nagyon jól telt minden szupervolt de az első év után jelentkeztek kissebb nagyobb hullámvölgyek veszekedés stb. pl. már egyáltalán nem is smároltunk csak psuzi, próbáltam faggatni h miért de nem válaszolt rá konkrétan soha semmit. Ez így ment egy darabig később csak rosszabra fordult. Az én barátaim jöttek át sűrűn hozzánk inni. Úgy a 6-7. kis ivásunk után barátnőm bejelentette hogy szerelmes a haveromba de közben engem is szeret. Nemtudtam felfogni a dolgot és még ezután is együtt maradtunk, enek is voltak olyan részek amikor szinte teljesen elfelejtette a gyereket mások meg megint nagyon rátört. Végül nemrég az osztálytársaimat is meghívtam inni, főzni stb. (az érettséginket ünnepeltük) ivás közben nagyon szarul lettem belázasodtam ezér elmentem lefeküdni. Barátnőm ébren maradt 2 osztálytársammal reggel felébredetem (amikor még ők ittak) és hallottam hogy kiteregeti a szennyest h engem már nem szeret meg ilyenek és másnap mesélte hogy őkis aludtak kicsit a másik szobában a kiságyon (összeölelkezve) ezen már bedühödtem , de minden ment tovább. Két napig láttam rajta hogy szomorú mindig elvan mélázva. Végül kiszedtem belöle hogy mi a baja. MEgtetszett neki az osztálytársam és őt akarta. Na itt mondtam akkor jó legyen vége. Szakítottunk, de attolmég együtt laktunk aludtunk fürödtünk stb. Végül pénteken elment barátnőivel inni (vizsgaidőszak ünneplés). SZombat reggel fél 6kor arra ébredek hogy hazaért (akkor aludtunk először lülön 2 év alatt) Megakartam neki említeni hogy nagyon szar lenne egyedül lenni. DE amikor bejött az ajtón fiúk hangját is hallottam. Egy másik osztálytársamat hozott haza (ő is ottvolt az érettségis bulin). Elöször nemakartam balhézni gondoltam nemtud hazamenni vagy ilyesmi. Átmentem köszönni és csak aztláttam hogy ott feküdnek átölelve az ágyon barátnőm meg lerendezett annyival hogy "majd holnap megbeszéljük" mintha kiküldöttvolna a szobábol egy darabig tényleg megfontoltam hogy akkor maradok és majd megbeszéljük, de végül elöntött a harag összeszedtem a fontos cuccaim megmondtam hogy elköltözök legyen otthon mert jövök a cuccimért. Erre csak flegmán mondta hogy jó. Kséőbb viszont sírva hívott fel hogy visszamehetek a cuccaimért és nagyon sajnálja bla, bla. Végülis megalázott. Na de az a lényeg hogy ez kb. 2 hete történt és még mindig tartjuk a kapcsolatot beszélgetünk voltunk moziban stb. Szerintetek adjak a kapcsoaltnak még egy esélyt vagy aki hajlamos az ilyen dolgokra az az is marad ?


Még egy megjegyzés, amikor ő iszik akkor nemtudja megállni hogy ne igyon többet és mindig nagyon készre vágja magát szinte nemtud magárol és ilyenkor nyitottabb az emberek felé ennél az esetnélis részeg volt. Ő 20/L Én 20/F


2011. júl. 14. 22:21
 1/9 anonim ***** válasza:
és te ezen még gondolkodsz?? ez felháborító!! Oda a bizalom, a(z) - remélem mostmár - exed nem érdemel meg téged, nem is szeretett annyira, csak azért hiányzol még neki, mert már megszokott. felejtsd el ezt a lányt. sose legyetek többek egy barátnál
2011. júl. 14. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Szerintem is kalap-kabát. Figyelj, az ivás nem mentség, mert valószínűleg tudja, hogy ha iszik, akkor ilyen, így ha nem akarnak ilyen lenni, akkor nem inna... nem feltétlenül miattad van ez a dolog, lehet csak még nem élte ki magát, szórakozni akar minél több pasival, nem lekötni magát valaki mellett... aztán meg persze, hogy hiányzol neki, ha egyszer te ennyire szereted, hogy minden hülyeségét elnézed, meg eleve egy biztos pont vagy... 23L
2011. júl. 14. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim válasza:

húha.. nagyon kétséges a dolog. én biztos ott hagytam volna, DE mivel te tudod mit érzel iránta ezért neked kell meghozni a döntést. mivel én is férfi vagyok nagyon nem szeretem ha megaláznak, főleg nem ha mások előtt...

de mivel visszahívott és megbánta (reméljük őszintén) akkor megéri még adni egy esélyt, de szerintem nem egyből összeköltözéssel, hanem kicsit elmenni moziba, étterembe stb.


remélem segítettem. soha még hasonló helyzetben sem voltam. nehéz lehet. de a megalázást az én sem tűröm, és én sem szoktam őt megalázni persze.

28/F

2011. júl. 14. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
igen még gondolkozok rajta mivel nagyon szép időket éltünk meg, meg lehet ha megbeszélnénk ezt az ivás dolgot is hogyha el is megy valahova 3sörnél nem iszik meg többet pl. akkor még lehet kisülhetne belőle valami, csak attol félek hogy újra csalódnifogok
2011. júl. 14. 22:35
 5/9 anonim ***** válasza:

Adom az első válaszadó véleményét...

A szokás hatalma. Arról nem tehetett hogy beleszeretett a haverodba, de arról igen hogy így elbánt veled. Én a helyedben elfelejteném, ezek után nem érdemli meg hogy időt szánj rá.

2011. júl. 14. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
igen a legszarabb a megaláztatás volt, hogy pont egy ismerősömmel és hazahozni... de elég kis naív lány élvezi hogy tetszik másoknak és elvileg a gyerek eröltette rá hogy még jöjjenek fel, de az ölelkezésen kívül nem történt semmi (pedig elvileg pár nappal azelőtt már együttse voltunk)
2011. júl. 14. 22:37
 7/9 anonim ***** válasza:
A lényeg, hogy megmérgezte a kapcsolatotokat! Nem lehet benne többet bízni! Elszarta! Ezen nincs mit gondolkozni! Csak játszott veled! Az alkohol pedig nem mentség!
2011. júl. 14. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Jaj ember. Na ezért nem bizok a piákban. A te helyedben rég az ajtón löktem volna ki és mondtam volna neki, hogy ott sírjon ahol akar, de itt nem. A barátnőd egy nagy ribanc.
2011. júl. 14. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
köszönöm az eddigi kommenteket akkor lehet ténylegvan benne valami ha mindenki így gondolja :( csak azt sajnálom hogy nem ilyennek ismertem meg
2011. júl. 14. 23:01

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!