Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mi a véleményetek erről? Ti...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a véleményetek erről? Ti mit tennétek?

Figyelt kérdés
Próbálom röviden összefoglalni. 2,5 éves kapcsolatról van szó kisebb megszakításokkal. 2 év után szüneteltünk, ő(18f) összejött egy lánnyal 2 hónapig jártak. Én addig foggal körömmel küzdöttem érte, megalázkodtam. Majd egy idő után feladtam, nem kerestem. (Egyébként minden nap a 2,5 év alatt tartottuk a kapcsolatot, akkor is, ha nem voltunk együtt). Beszámolt mindenről, miket csináltak a lánnyal stb... pedig nem kérdeztem. Mondta, hogy nem feküdtek le, mert csak engem kíván és megállapodtunk abban, ha valamelyikünk is lefekszik valakivel, azt elmondjuk egymásnak és onnantól végleg különválnak útjaink. Én nagyon szerettem, "hosszú pórázon volt", tehát ha smárolt valakivel megbocsájtottam, mivel én sem voltam szent, de soha senkivel nem feküdtem le. Miután szakított a lánnyal, egyből keresett, találkoztunk nagyon sokat, de mégy így sem volt az igazi. 1 hónapja pedig mintha minden megváltozott volna, minden olyan volt mint régen: boldog voltunk, szinte minden nap együtt voltunk, nem volt senki más a képben egyikünknél sem. Fél év után újra kimondta, hogy szerelmes belém, imád. Szárnyaltam a boldogságtól! Tegnap találkoztunk, szóba került ez az egész, elkezdett hazudozni össze vissza, egyikből a másikba. Kértem, hogy mondja el az igazságot. Elmondta: lefeküdt a lánnyal kétszer is. És ezek után fél évig átb*szta a fejemet, hazudott! Pedig erről is sokszor beszéltünk, hogy tényleg nem szexelt-e egyikünk se a 2,5 év alatt senkivel. Akkor is képes volt a szemembe hazudni. Mikor ezt megtudtam otthagytam, mondtam hogy én ezt képtelen vagyok megbocsájtani, remélem tudja. Azt mondta tudja. Egész éjjel bőgtem, tudta, hogy ezzel tud megbántani, ez fáj a legjobban. Azóta nem beszéltünk, nem tudom mit csináljak ha keresne. Mi a véleményetek? Ti hogy kezelnétek ezt? Lépjek túl? Mert most lenne kivel.
2011. júl. 13. 16:31
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
65%

Szia először is én nem mondtam el volna hogy lefeküdtem vele x ) ja és ezért ne őt hibáztasd hiszen te csak egy barát voltál nem a házastársa akárkivel lefeküdhet -.-'

Azt csinálsz amit akarsz és ő is azt csinál amit akar erről ennyit szia ^^

2011. júl. 13. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
Ez szörnyű.. Egy tapló a barátod. Lépj túl rajta! Nem érdemli meg azt, hogy egyáltalán csak elszomorodj miatta. Fiatal vagy, élj! Hagyd a fenébe, 1 tuskó.
2011. júl. 13. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
Ja és hagyd el szerintem
2011. júl. 13. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:
Azt elfelejtettem én 19l vagyok de ez talán nem is fontos. Egyszerre gyűlölöm és szeretem, nem voltam még ilyen szituációban:( Ezzel el, nem tudom megbocsájtani.
2011. júl. 13. 16:41
 5/16 A kérdező kommentje:
Írni sem tudok már. Ezzel elcseszte nagyon, tudta, hogy ezt nem fogom már hagyni, talán azt hitte megúszhatja ezt a vallomást, de nem. Lehet jobb lett volna nem tudni, most már úgy vagyok vele.
2011. júl. 13. 16:43
 6/16 anonim ***** válasza:
100%

miaz, h már nem jártok, ő jár 1 másik csajjal, és te megszabod, h nem fekhet le vele?!

ne haragudj, ez enyhén fura.

akkor ő volt a csaja, alias = őt d.gta. ez így teljesen korrekt.

ha te lettél volna a nője, téged d.gott volna.

nem tom, mit vagy úgy felháborodva, h akkor nem veled volt, és d.gott.

ez olyan, mintha éb nem bocsátjtanám meg a pasimnak, hogy előttem is volt nővel O.o. abszurd.

sztem, ha ennyire nem tudod elnézni, ne is besélj vele továbbra se, keress mást.

de pontozz le nyugodtan, sztem benned van a hiba, te látod rosszul a helyzetet.

2011. júl. 13. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:
Nem pontozlak le, félre értetted. Nem azzal van a bajom, hogy miközben jártak lefeküdtek, oké, én nem is mondtam, hogy ne! De amikor összejöttünk újra a csaj után, miért nem volt képes elmondani mi volt? Direkt megbeszéltük, hogy elmondjuk egymásnak, ha ez megtörtént valamelyikünkkel. Ő volt az aljas, mert félt, hogy ha ezt megtudom elveszít. A csajjal is ezért szakított, mert lelkiismeret furdalása volt és rögtön jött vissza hozzám. Ez bánt engem, hogy átvert, hazudott!
2011. júl. 13. 17:49
 8/16 A kérdező kommentje:
És még ő szólogatott be nekem állandóan, hogy én biztos már több pasival is lefeküdtem.
2011. júl. 13. 17:51
 9/16 A kérdező kommentje:
Még valami, amit kihagytam a sztoriból. Miközben járt a csajjal, mi összejártunk szexelni. Tudom ez tőlem is szemét dolog volt, de mindent megtettem volna, hogy visszaszerezzem. Úgy gondolom ezt még meg lehet érteni, ha az ember szerelmes. Undorító, amit csinált! Ezt teszi egy fiú, ha szerelmes?
2011. júl. 13. 17:55
 10/16 anonim ***** válasza:

18\fiú vagyok:)

Én ha szerelmes vagyok akkor bármit megteszek egy lányért:)

De ezt a csávókát hagyd ott a faszba...És még szépen mondtam:D

Ha meg keres telefonon akár hagyjad hagyj csörögjön ne vedd fel...ha keres fészbúkon akkor se írj neki vissza....Hagyd teljesen a fenébe:)

Én a helyedben így kezelném de lehet nem értek a lovakhoz:D

2011. júl. 13. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!