Hogyan lehetek biztos a házasságomban, ha az nem szerelemmel indult?

Tegnap nem tudtam mindent leírni. Olyan fontos részleteket, amelyek szerintem jelentősen lebizonytalanítottak és jobb ha tudtok róla. Mindeninek köszönöm az eddigi válaszokat, sokat segítettek.

A férjemről és a házasságomról írnék most: Amikor összeköltöztünk boldognak éreztem vele magam, mert egy nagyon okos, becsületes, őszinte és rendkívül magabiztos embernek éreztem. Akkor pont ilyen emberre volt szükségem. DE a legrosszabb tulajdonságát akkor még nem ismertem. Egyszerűen lenézi a nőket. Egy nagyon agresszív ember, aki szóban is rendszeresen megalázott. Tudni kell, hogy én alapvetően nem vagyok az a fajta, aki hagyja magát szóban és testileg is megalázni. A szenvedésemet titkoltam mindenki előtt,mert -ugye- az ember nem veri nagy dobra a problémáit. Nem sajnáltatom magam ezzel, remélem. Mert sokak szerint ezt teszem, a válaszok alapján legalább is. A helyzet az, hogy mi úgy vagyunk együtt, hogy nálam lakik. Nincs vagyona, lényegében nincsen anyagilag nagy kötödése hozzám. A másik dolog, hogy igazán soha nem éreztem, hogy kellenék neki igazán. Nem kérte meg a kezem, csak úgy a nyomásra, hogy mikor lesz az esküvő a szülők hatása és az ő befolyására engedtem. Azt mondta, hogy nem csinál semmit a lakásban ahol élünk még most is, ha nem vehet el feleségül. Szerintem neki egy biztonságérzetre volt szüksége, nem rám. A másik fontos dolog,hogy amikor tavaly decemberben bevalottam neki mindent, akkor annyit mondott, hogy igazából ő amikor megismert meg akart állapodni és én csak jó helyen voltam, jó időben. Lehet, hogy ha más lett volna nem pedig én akkor azt a nőt is elvette volna. Egyszóval mindegy volt neki, nekem legalábbis ez jött le. Azóta azért nagyon megváltozott, mert érezte a vesztét. Nem aláz már meg. Sokszor ha érezeteni akarta, hogy ő az úr a háznál, gyakran a használta a hogy "kuss" és a "k*rva *nyádat" kifejezéseket! Ezt azzal magyarázza most,hogy úgy érzi hogy neki nincs semmije és így kompezálta a kisebbségi érzéseit velem szemben. Pedig én soha nem éreztettem vele semmi ilyesmit, sőt becsülöm őt és tisztelem, annak ellenére amit tettem. A sráccal pedig szakítottam januárban, majd beleörültem akkor a hiányába és rengeteget sírtam, ha egyedül voltam és néha a férjem előtt is. De őt még nem ismerem, a férjemmel töltött 6 év miatt döntöttem akkor így. A srác is nagyon szenvedett és nem bízik bennem már. A helyzet az hogy nem lett vége a sráccal mert rettenetesen hiányoztunk egymásnak. Ritkán írt és én akkor válaszoltam neki. Ő azt mondja hogy szerelemes lenne belém nagyon, ha nem lennék férjnél. Én az vagyok belé, de ő más mint a férjem. Zárkozott személyiség, aki nem olyan erőszakos, hanem egy rendkívül érzékeny ember. Nem megcsalós típus és nem is tudna senkit kihasználni. Nem tudom,hogy melyikük mellett lennék boldog? A másik nagy kételyem, hogy most hogy így alakult, hogy a férjemmel maradok,a férjem nagyon szeretne gyereket. És nem vagyok teljesen biztos benne, hogy nem-e azért változott-e meg hogy csak szüljek neki egy gyereket és akkor újra olyan legyen mint régen? Nem tudom,hogy öszinte-e most vagy manipulál engem hogy vele maradjak? De egy biztos végleges és jól átgondolt döntést szeretnék hozni. A másik pasi szerint nem képes igazán megváltozni senki és aki megvert újra megteszi majd csak később. Igazán még nem akarok gyereket, majd ha már úgy érzem fel vagyok rá készülve lelkileg, hiszen ez egy óriási felelősség. Azt hiszem így teljes a kép az életemről, várom válaszaitokat.