Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy tálalnátok a barátnőtöknek, hogy egy kicsit adjon le a súlyából?
Az én barátom úgy vezetett rá a fogyásra, hogy sokat emelgetett, és minden egyes alkalommal megjegyezte, hogy "Huh, kicsit kijöttem a kondiból, azt hiszem, többet kéne gyúrnom! Már nem vagyok olyan erős, mint régen."
Én meg egyből vettem a lapot, hogy nehezebb vagyok, mint voltam, hiszen régebben gond nélkül elbírt.
És nem haragudtam meg rá, sőt, hiszen nem a súlyomra tett negatív megjegyzést, hanem a saját erőnlétére, kondíciójára, szóval még aranyosnak is találtam, hogy azt mondja, inkább neki kéne gyúrnia, semmint nekem fogyni. De persze azért érettem a célzást. ;)
Amit pedig a többiek írtak, szerintem igazán klassz ötlet. :) Járjatok el együtt edzeni, sportoljatok valamit, amit mind a ketten élveztek. Mi is közösen jártunk, én fogytam, ő meg kondizott, hogy "újra formába kerüljön". :P
Ez biztosan jól esne a barátnődnek. Nekem is jól esett, mert pontosan tudtam, hogy egyáltalán nincs rászorulva, mégis eljár velem, csak az én kedvemért. :)
Remélem, tudtam segíteni valamennyit.
20/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!