Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A párom hétvégén nagyon...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A párom hétvégén nagyon berúgott (eddig még nem láttam ennyire részegen, pedig már jó ideje együtt vagyunk), veszekedtünk, amit még nem zártunk le. Meg is bántott kicsit. Ti felhoznátok a témát, hogy igenis beszéljük meg?

Figyelt kérdés

József névnap alkalmából kissé elszaladt vele a ló, van vagy 5 József barátja, és mindenhol itatták, ráadásul a bolond éhgyomorra ivott. Meg is lett a hatás, teljesen ledöbbentem, majdnem elesett, örjöngve énekelt (hol nekem, hol az énekessel), aztán mikor hazaértünk még hányt is. Szóval az éjszaka folyamán összevesztünk mert eltűnt jó fél órára, és otthagyott egyedül, amit tudja hogy én nem szeretek...pláne ha ivott is. Később ugyan (satu részegen) azt mondta nem haragszik, meg hogy nincsen baj, de szerintem nem is emlékszik az egészre, hisz reggel még azt sem tudta mikor jöttünk haza...Most megemlítsem neki, vagy hagyjam ezt az egészet? Reggel úgy csináltam, mintha semmi baj nem lenne, de nagyon zavar, hogy így berugott...majdnem hogy ki is ábrándultam belőle. De szerintem valahol érzi ő is, hogy elvetette a súlykot, mert kicsit furán viselkedett...na meg szenvedett is, mert ugye hát kutyaharapást szőrével...úgyhogy ma azért nem is hozom fel a témát...de később meg már érdemes egyáltalán ezen rágódni és vitázni?

Köszönöm annak aki próbál tanácsot adni...Eléggé el vagyok keseredve és tanácstalan vagyok.


2009. márc. 22. 11:50
1 2
 11/13 anonim válasza:

hááát tényleg előfordul az ilyen, majdnem elesett akkor nem volt elégé berúgva :)

ha beivott akkor tényleg nem érdemes vele beszélni, mert úgyis kimagyarázza a dolgokat és csak magadat bosszantod még inkább. ha nem hozod fel a dolgot utánna az a legrosszabb olyan mintha nem is érdekelne, de nem is kell átesni a másik oldalra, évente megengedhető a "józsef névnap"

2009. márc. 23. 04:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 A kérdező kommentje:
Persze, amíg nem rendszeresen kerül ilyen állapotba nem csinálok belőle akkora ügyet. Az otthagyás meg úgy történt, hogy miután lebukott, hogy hol van, én besértődtem, aztán "pukkadtam" rá. Miután bocsánatot kértem, után megint próbálkozott bújni meg ölelgetni, de akkor már ott volt a szálka bennem is meg benne is, akármilyen részeg is volt. Azt hiszem, ha ő nem hozza fel a témát akkor én sem fogom. Olyan nagyon rossz dolgot nem csinált, nem tilthatom el a haverjaitól sem, meg azt sem mondhatom neki, hogy nem ihat semmit. De akkor is csúnya látvány volt...és égő...és pont ő issza le magát, akinek az exe egy alkoholista volt, és pont ezért hagyta el, mert már nem bírta elviselni a folyamatos égést, amit ilyenkor átélt...szívem szerint megmondtam volna neki, hogy na én most pont úgy éreztem magam, mint ő mikor az exe satu részegen mit sem tudva magáról kóválygott és égette őt...De persze ebből is csak vita lenne... :( Szóval akkor az a legjobb, ha hallgatok...?
2009. márc. 23. 08:10
 13/13 anonim ***** válasza:

Kedveskéim!: Ne a fickótok miatt szégyeljétek magatokat, ha egy kicsit becsíp, és akkor olyan, mint a gyerek elvégre nem gyereketek ő ennyi. Inkább szerintem mindenki a saját háza táján söprögessen, ha esetleg buliról van szó, vagy ott szórakoztok ha meg a fickó segg részeg az legyen az ő baja, és ne a tiétek ennyi. Ami pedig a szégyent illeti inkább szerintem néha magatokat is szégyelni kellene egy kicsit, ha társaságban vagytok.

Te meg kérdező!: Az szerintem egyáltalán nem igaz, hogy te sosem ittál be életedben, vagy sosem hibáztál volna bármiben is. Inkább neked is azt javaslom, ha esetleg buliban vagytok, akkor inkább te is törődj a magad dolgával. Szakítani szerintem ezért meg egy rohadt nagy baromság. Most tök mindegy, hogy párkapcsolat, vagy egyedüllét attól még senkinek sem kell lemondani a bulizás örömeiről na de ha meg egy kicsit többet ivott a kelleténél, akkor majd helyre jön az agya.

2019. jan. 22. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!