Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha egy csaj elcsábítja a pasid, mit csinálnál vele?
Az egy nő szégyene, ha nekitámad egy másik nőnek, a primitív nők eszköze a verekedés.
Engem sokkal jobban megviselne, hogy a párom mit művelt vele, a 3. féllel nem is tudnék már foglalkozni. Ilyen szituban a páromat kapnám elő, és nem kérdeznék mást csak, hogy MIÉRT? Gondolkodásnélkül szakítanék vele, és megpróbálnám újra kezdeni az életem.
Petranova
Hosszú leszek:)
Tavaly februárban egy lány próbálkozott a páromnál. A közös albérletünkbe egy levelet csúsztatott be. Amikor megtaláltuk, kicsit kiborultam. A párom elmondta,hogy szó sincs semmiről, ismerik egymást,mivel ugyanazon szervezet tagjai voltak akkor, de nem több. A párom kiosztotta a csajt telefonban és mailben is, hogy hagyjon neki békét.
Közben én is írtam a lánynak pár sort, kb ezt: Szia, ez és ez vagyok, van egy közös ismerősünk, (megadtam a párom nevét) szeretném tudni, miért írtál neki,mit akarsz. Megköszöntem a válaszát, minden jót kívántam neki.
Azt válaszolta,hogy nem tudott rólam, ami nevetséges,hisz mindenki tudta, hogy mi együtt vagyunk, sőt, láttak is. Mindenesetre azt mondta, nem akar bekavarni és sok boldogságot kívánt. Sőt, úgy írta alá,hogy "tisztelettel: xy" :D
Nyomasztott egy darabig, de megérte,hogy nem veszítettem el a fejemet, mert így számíthattam korrekt válaszra.
Áprilisban leszünk 3 évesek a párommal, a kapcsolatunk is többet ér annál,hogy őrjöngjek.
Mindenképp akartam tudni a lány álláspontját is. Ha kiderült volna,hogy volt köztük valami, első sorban magamban kerestem volna a hibát.
Kétségtelen,vannak olyan fiúk,férfiak, akik nem bírnak magukkal,ha adatik egy lehetőség. De általánosítani sem szabad.
Nálunk ez pont jókor jött, rendesen kijózanított. Engem is környékeztek és már-már majdnem kiléptem a kapcsolatból,amikor rájöttem ennek a lánynak a "segítségével", hogy hülye vagyok és igenis sokat jelent a párom.
22/nő
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!