Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Annyira vágyom egy barátnőre,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Annyira vágyom egy barátnőre, de valamiért soha nem akar összejönni. Mi lehet velem a baj?

Figyelt kérdés

16 éves srác vagyok. A külsőmmel szerintem nincs nagy gond, elég magas vagyok, kék szeme és barna a hajam.

Egy évvel ezelőtt próbálkoztam be egy lánynál, aki a szünetben mindig odajött, beszélgetni a barátnőivel, de amikor elmondtam neki, hogy tetszik, akkor elég szépen elmondta nekem, hogy "veled soha nem fogok járni".

Aztán, láttam, hogy egy másik pasival smárolt (engem nem zavar), majd rá egy hónap után, egyszer csak a semmiből, megkérdezte, haragszok-e rá? Azt mondtam nem. Azután, ugyan olyan bunkó lett a tekintete meg a hangneme, mint amikor elmondtam, hogy tetszik.

Aztán voltam egy másik lány, akinek tetszettem, év éve suli vége előtt három héttel, adtam neki egy virágot, aztán mondtam neki, msn-en megbeszéljük.

Amikor hazaértem, nem volt otthon internet, mert elment az áram. A lány utána nem is jött iskolába, így beszélni se tudtam vele. Aztán nyári szünetben egyszer beszéltünk msn-en, úgy volt, hogy talizunk, végül nem lett belőle semmi. Lassan már egy éve van pasija.

De engem nem zavar, örülök, hogy ő boldog.

Kb fél éve ismét egy másik lány mondta nekem, tetszem neki.

Egy lány az osztályból mondta, hogy menjek oda hozzá, de végül nem mentem oda hozzá.

Előtte már egy éve is udvarolt neki egy srác, ami engem nem zavar, és nem vagyok rá féltékeny vagy hasonló. Mostanában együtt mennek haza, szünetben is gyakran vannak együtt. Eléggé jóban vannak, van valami köztük.

Azóta se mentem oda hozzá, nem is szóltam hozzá. Viszont velem ellentétben, más fiúk is odamennek ahhoz a lányhoz nem csak az a srác aki már kicsivel több mint egy éve udvarol neki.

Nemrég az a lány aki mondta, menjek oda ahhoz a lányhoz, kérdezett pár dolgot tőlem. Kérdezte, hogy szeretnék-e barátnőt, melyik lány tetszik, és, hogy miért vagyok ennyire félénk, mért nem megyek oda egy lányhoz sem beszélgetni. Meg említette, hogy nagyon kár értem.


2011. jún. 4. 19:47
 1/7 anonim ***** válasza:
52%
szerintem jól teszed,senki sem éri meg hogy elkezdj szinészkedni,csak h bevágódj nála,aki akarni fog téged az úgy fog ,amilyen vagy,nem valami műmájer.
2011. jún. 4. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
8%
az a lány aki kérdezi ha van barátnöd, mond hogy igen akarsz egyet, és kérdezd meg ha akar veled smárolni a suli után, és kész!
2011. jún. 4. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
na a felénél elvesztettem a fonalat ^^ a leírásod alapján sztem nem kell aggódnod. Akik pedig eddig úgy ahogy bejöttek neked hááááááááááááát.. elég k*rvásak (ezt ne vedd sértésnek) de szerintem jön majd az igazi. mindig így van. a csöndes stílus nálad alap, ami sokszor épp elég. nem kell sokáig várnod, és semmi baj sincs veled, emiatt ne okold magad. hidd el (ha már egy lány mondja..^^)
2011. jún. 4. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Küldhetnél magadról egy képet privátban. köszi 16/L
2011. jún. 4. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
énis így vagyok, nem akar összejönni sehogy se pedig találkozgatok lányokkal...félénk is vagyok. múltkor erőt vettem magamon és odamentem egy lányhoz az utcán aki már régóta tetszik de csak látásból ismerem. be is jöttem neki de persze ebből se lett semmi, hihetetlen. 16/f
2011. jún. 4. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Az a lány kérdezte, hogy szeretnék-e barátnőt, annak van már pasija.
2011. jún. 4. 20:08
 7/7 anonim ***** válasza:

Elég töketlen vagy. (16 évesen én is ilyen voltam.) Azt várod, hogy jöjjenek hozzád a lányok és te még akkor sem teszel semmit, ha megsúgják, hogy jó vagy a csajnál.

Soha nem mondtam lánynak, hogy tetszik, soha nem kérdeztem, hogy járunk-e. Elhívom valahová (nem mondom, hogy randi) és ebből érti, hogy tetszik nekem. Ha eljön és tényleg nagyon csinos, akkor ezt elmondom. Ha már rendszeresen találkozunk, akkor már járunk.

Virágot sem adok csak úgy. (Én is elkövettem azt a hibát.) Nem azért adok virágot, hogy kifejezzem, mennyire szeretem. Hanem a lány a nyakamba ugorjon.

2011. jún. 4. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!