Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak vele, hogy belássa végre, ha hibázik?

Figyelt kérdés

Nem tudom miért ilyen velem. A kapcsolatunk elején még egy darabig, ha hülyeséget csinált, akkor jött, bocsánatot kért, mert belátta hogy hibázott. Aztán, ahogy telt az idő, talán azt hitte ennyi elég. Azóta ez a dolog, komolyan szinte megszűnt benn létezni, pedig ezt imádtam benne mellesleg. És rohadt idegesítő, hogy ha le is ülünk beszélgetni és elmagyarázom neki, hogy mi a bajom vele, akkor:

- folyton visszavág, azzal jön, hogy nekem is vannak hibáim

-az adott szituációra fogja a viselkedését.

-érezhetően idegesebb, ingerültebb lesz

- és a legrosszabb az, hogy ezek után már nem is lehet vele beszélgetni, mert direkt olyanokat most, és olyan hülye hangsújjal, hogy azzal fölidegesít- és ezt tudja is


Én tudom, hogy nekem is vannak hibáim, mielőtt bárki félreértené. Nem erről van szó egyáltalán. De ha van ötletetek, akkor szívesen fogadom őket, hogy mit tegyek annak érdekében ,hogy visszatérjen a régi, aranyos "én"je? És hogy megértse azt, hogy én nem a visszavágásait várom...


légyszi írjatok :(


(én)l/16 f/ 20


2011. máj. 29. 15:47
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
haggyad hogy azt csinálja amit akar,de korléátozd fogadd el olyannak amilyen és akkor talán visszaváltozik.sokszor a lányok azért se csinálják azt amit a fiúk akarnak.
2011. máj. 29. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
Hát úgy tűnik már nem lángol a szerelem. Ez van. Sokat nem tudsz csinálni.Sorry.
2011. máj. 29. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
Miket hibázik pl?
2011. máj. 29. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
a hiba ott van, hogy 16 évesen nem 20 as erősen viselkedészavaros csávóval kéne járni.
2011. máj. 29. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:
Nem sokat segítettetek, köszi!!
2011. máj. 29. 16:39
 6/18 anonim ***** válasza:

Drágaság nem ismerünk se téged se a pasidat, konkrétumot nem írtál akkor mit vársz? Mi oldjuk meg helyetted?... 16 évesen még álomvilágba élsz, nem tudom te mit láthatsz hibának.

25N

2011. máj. 29. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:
te pedig még mindig egy k*rva vagy
2011. máj. 29. 16:49
 8/18 anonim ***** válasza:

na..az értelmi szint meglátszik:D

te szánalmas kis gyökér:D

pasid helyében már pofán ba.sztalak volna...

2011. máj. 29. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:
neked megállapításom szerint pedig az agyi intelligenciád megakadt valahol még régen, mikor anyád seggében voltál. XDD
2011. máj. 29. 16:57
 10/18 anonim ***** válasza:
Igen párszor eljátszom az ágyban a páromnak a k.rvát, ha erre gondoltál. Nem lesz hosszú életű a kapcsolatod, mert egy hisztis tini lány vagy, és a fiúk ezt nagyon nem szeretik.
2011. máj. 29. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!