Hogyan felejhetném el? Vagy egyátalán elfelejtsem?

Nyáron randizgattam életem Szerelmével. Háromszor találkoztunk, de tudom, hogy Ő kell nekem. Ő rá vártam 20 éven keresztül. De sajnos nem működött a dolog, mert távolság van köztünk, és ő nem tudta így vállalni a dolgot. Azóta is rendszeresen beszélgetünk, sőt találkoztunk is más okból kifolyólag. Egyszer ő tett egy lépést,hogy milyen jó lenne, ha együtt lennénk, de sajnálja és lássam be, hogy a távolság miatt tényleg nem lehetne egy normális kapcsolatot fenntartani. Én ilyenkor mindig helyeslek, pedig én tudom, hogy sikerülne. Én bármit megtennék, hogy összejöjjünk. Annyira kedves, figyelmes, törődő, okos és így tovább. Szeptembertől éppen ott tanulok tovább, ahol ő lakik. Célozgatott rá, hogyha addig nem lesz senkim, akkor összejöhetnénk. De mi van, ha Ő talál valakit maga mellé? Nyáron már a távolság sem lenne gond, én ráérek, én utaznék, csak vele lehessek. Mit csináljak? Azt hittem, hogy majd elmúlik ez az érzés, de már 8 hónapja mardos. Próbálkoztam összejönni mással, hátha akkor elfelejtem, de nem ment. Tudom, hogy Isten Őt teremtette nekem. De Ő miért nem látja be? Miért taszított el kétszer is, azzal az indokkal, hogy Ő nem tud vállalni egy távkapcsolatot. És azt mondta nem azért, mert nem tudna hűséges lenni (azóta mióta jártunk, nem is randizott senkivel), de tudja, hogyha belémszeret, akkor állandóan hiányozni fogok neki, és nem bírja ki, hogy csak két hetente lásson, és így egyszerűbb neki, mert még nem lobbant lángra az a szerelem.

Ti várnátok az én helyemben szeptemberig? Vagy felejtsem el?