Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Adnál egy új esélyt?

Figyelt kérdés

A barátommal 3 évet jártunk együtt. Neki igazából én voltam a második komoly kapcsolata, előttem nem élte ki magát rendesen. Nem csalt meg, de szeretett volna másokat kipróbálni, élni...Tavaly ősszel aztán sok-sok kétely és huza-vona után szakítottunk. Pontosabban ő velem. Télen kiment külföldre. Aztán körülbelül egy hónapja érkezett tőle egy e-mail, amelyben leírta, hogy az élet nélkülem nem ér semmit, én vagyok az a lány, akit ő el tudna venni feleségül, neki én kellek, mert bennem minden megvan, amit ő akar egy lányban. Szeretné, ha kimennék utána és együtt élnénk, pénzt gyűjtenénk.

Az lenne a kérdésem, hogy mit tennétek a helyemben? Megbocsátanátok a megaláztatást, és azt, hogy nem tartott ki mellettetek, elhagyott, és most újra együtt akarná megpróbálni?

Túl tudnátok lépni ezeken?


2011. ápr. 8. 09:33
 1/10 anonim ***** válasza:

Hasonló előzmények után házasodtam és nem bántam meg.

Úgy voltam vele, hogy amíg őszinte és nem a hátam mögött machinál, nincs miért haragudnom rá.

Ha lefogom és nem mehet kiélni magát, akkor csak rosszabb lett volna a helyzet.

Ő is fél évig csajozott, aztán utána mégis az én ajtómon kopogtatott. Számomra ez inkább bók, mint megaláztatás.


Megaláztatás az lenne, ha a hátad mögött csinált volna valamit.

2011. ápr. 8. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Milyen megalázás? A szakítás megaláztatás?:O Ha szereted őt és ő újra gondolta az egészet, mert rájött ki vagy számára akkor mi a gond? Nyugodtan adhatsz neki esélyt.
2011. ápr. 8. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Szerintem is ha szeretitek egymást,akkor megérdemeltek még egy esélyt.
2011. ápr. 8. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Én még gondolkodnék, aztán valószínűleg visszafogadnám. De mindenképp kell gondolkodási idő, hogy érezze: nem bábu vagy akit akármikor faképnél lehet hagyni és aki gond nélkül, azonnal visszafogadja őt. Hadd egye még kicsit a fene, gondolkodjon h megérte-e feladni a szép életeteket egy fél év csajozásért stb. Mondd, hogy nem vagy biztos benne hogy vissza tudod-e fogadni, és hogy kell egy kis idő. Én így tennék.
2011. ápr. 8. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

*Neki igazából én voltam a második komoly kapcsolata, előttem nem élte ki magát rendesen.


Én a második komoly kapcsolatomhoz mentem hozzá, a férjemnek pedig én voltam az első.

Fogalmam sincs, mit kéne kiélni. Ez csak duma, az egóját akarja növelni a megd*gott nők számával.

Nálam mindenkinek csak egy esélye van. Az első pasim 2 év után próbálta meg visszakönyörögni magát, de nem volt kedvem azon parázni, hogy mikor hagy el/csal meg újra, ha egyszer már megtette. Nem lehet félelemben élni.


Nem értem, mi jogon várja el tőled, hogy rúgj fel mindent miatta, rohanj utána külföldre. Miért nem teszi meg ő ezt érted? Jöjjön haza, ha valóban olyan fontos vagy neki, és bizonyítsa be! Rúgja fel ő a saját életét, ne tőled várjon áldozatot. Ha mindenképpen akarsz neki adni egy esélyt, csak úgy tedd, hogy nem te adod fel az életedet érte. Mert ha nem jön össze, amire egyébként nagy esély van, mert közben az érzelmek már kihülőben vannak, semmi nem lesz olyan, mint régen (pedig mindketten ezt hiszitek, és nagy csalódás lesz, hogy nem!), akkor ismét te szívod meg, még az eddigieknél is jobban.

2011. ápr. 8. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

* szakítás megaláztatás?


Nem, a szakítás nem az. De ha azért szakítanak veled, hogy "kipróbáljanak másokat", az megalázó, mert azt jelenti = nem vagy elég jó az illetőnek. Ha boldog lenne, nem vágyna másra.

És az is megalázó, hogy azért akar visszateperni hozzád, mert nem talált mást vagy jobbat, vagyis: ha nincs ló, jó a szamár is.

2011. ápr. 8. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
10:04 nek írom,h.teljessen igaza van!Miért gondolják a Férfiak,h.csak akkor lesz teljes az életük ha fiatal korukban megcsinálnak minden csajt akit lehet!De ez még a jobbik eset!Mert van aki ezt Feleség meg gyerek mellett is folytatja!Gusztustalan!El van korcsosulva ez a világ!A valódi értékek mint a szeretet,megbecsülés,tisztelet sok embernek semmit nem ér!
2011. ápr. 8. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Yes.
2011. ápr. 8. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Nem.
2011. ápr. 8. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Ha hazajön ő hozzád, adj egy esélyt...
2011. ápr. 8. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!